
Fotó: Politiadefrontiera.ro
Közel 14 millió eurós keretből erősítik meg a Románia és Szerbia közötti határt a 2021-2027-es Interreg-IPA Románia-Szerbia együttműködési program keretében.
2023. október 03., 18:362023. október 03., 18:36
A SAFE – Biztonságosabb körülmények a román-szerb határvidéken című projekt finanszírozási szerződését kedden írta alá Adrian Veştea fejlesztési, közmunkálati és közigazgatási miniszter és Tiberiu Gim Giurea, a temesvári határrendészet területi felügyelőségének főfelügyelője.
A fejlesztési miniszter arról tájékoztatott, hogy a projekt révén megerősítik a Románia és Szerbia közötti határigazgatásban érintett hatóságok intézményi kapacitását.
ugyanakkor hozzájárulnak a biztonság és az ellátási láncok védelméhez.
Az Interreg IPA Románia-Szerbia 2021-2027 program költségvetése 74,5 millió euró. A program stratégiai fontosságú nagy infrastruktúra-projekteket, valamint a környezetvédelem és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, az egészségügy és az oktatás, az idegenforgalom és a kultúra, valamint a határigazgatás terén kiírt pályázati felhívások keretében kiválasztott kezdeményezéseket finanszíroz, amelyeket Temes, Krassó-Szörény és Mehedinţi megyében, illetve Szerbia hat körzetében ültetnek gyakorlatba – írja az Agerpres.
Ezen a szakaszon nyolc közúti és két vasúti határátkelő, három kikötő és egy folyami kompátkelőhely található, amelyek évente több mint 2,5 millió embernek és 1,2 millió teherszállító járműnek biztosítanak átkelési lehetőséget – mondta Adrian-Ioan Veştea.
Tiberiu Gim Giurea, a temesvári határrendészet területi felügyelőségének főfelügyelője kijelentette, a kedden aláírt finanszírozási szerződés is igazolja, hogy Románia folyamatosan erőfeszítéseket tesz az EU külső határainak megerősítése és a román, illetve az uniós állampolgárok biztonságérzetének fokozása érdekében.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
A román kormány a tervezettnél tovább működteti a turceni-i és a craiovai lignitalapú energiatermelő egységeket, noha az ország az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalta, hogy 2026. augusztus 31-éig leállítja őket.
A román hadsereg hamarosan már nem csupán a levegőből lesz képes megsemmisíteni az ország légterét megsértő drónokat – jelentette ki pénteken Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka is azok közé tartozik, akik manipulálták az elmúlt évek választásait, hogy Nicușor Dan államfő lehessen – állította Geoge Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.
Románia állandó népessége 19,041 millió fő volt 2026. január 1-jén, 1829-cel kevesebb, mint egy évvel korábban – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter pénteken közölte, nem áll szándékában a diákoknak szociális ösztöndíj formájában nyújtott éves támogatás csökkentését javasolni a kormánynak.
szóljon hozzá!