Hirdetés

Tárgyalna Dragnea Ponta leváltásáról

Nem utasítja el Liviu Dragnea, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) új elnöke a Klaus Johannis államfővel folytatandó esetleges tárgyalásokat a kormány átalakításáról.

Balogh Levente

2015. október 19., 16:002015. október 19., 16:00

2015. október 19., 19:302015. október 19., 19:30

Ezt maga a párt kongresszusa által hivatalában megerősített Dragnea közölte a kongresszust követően, vasárnap este. „Bármilyen meghívásnak, amelyet az államfő a PSD felé intéz, eleget teszünk. Bármilyen meghívásnak, bármilyen témában” – szögezte le Dragnea. Hozzátette: a PSD nem engedheti meg magának, hogy elutasítsa a hatmillió polgár által megválasztott államfő meghívását, bármilyen témáról is szóljon a találkozó. Megjegyezte ugyanakkor, hogy várja a meghívót, mivel „a PSD nem küldhet meghívót az elnöknek.”

A vasárnapi kongresszuson egyébként Dragnea múlt vasárnapi megválasztásának hivatalossá tétele mellett megválasztották a párt új vezetőit is. A PSD ügyvezető elnöke Valeriu Zgonea lett, aki egyébként jelenleg a képviselőház elnöke. Mellette a párt tizennégy alelnökét is megválasztották, közülük tíz férfi, négy pedig nő.

A kongresszus amúgy nem a legteljesebb egyetértés szellemében zajlott, Mihai Sturzu ugyanis, a párt ifjúsági szervezetének elnöke – annak kapcsán, hogy Dragnea bocsánatot kért a kommunizmus bűneiért – megjegyezte: az is kommunizmus, hogy csak egyetlen jelölt „közül” lehetett elnököt választani, ezért arra kérte párttársait, ne tegyék hivatalossá Dragnea megválasztását. „Jutalmul” hétfőn a párt új elnökségének ülése előtt a portás nem akarta beengedni a pártszékházba.

Mint ismeretes, a tisztújítás annak nyomán vált szükségessé, hogy Victor Ponta miniszterelnök, a párt eddigi elnöke az ellene felmerült korrupciós vádak miatt lemondott a tisztségről. Klaus Johannis államfő többször is felszólította, hogy mondjon le a miniszterelnöki posztról is, erre azonban Ponta nem hajlandó. Mindazonáltal meg nem erősített hírek szerint Dragnea hajlana Ponta leváltására, amennyiben Johannis vállalná, hogy az új kormányfő is a PSD soraiból jelölné ki.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés