2010. április 01., 13:542010. április 01., 13:54
Mintegy kétezer autóbusz- és trolibuszsofőr, valamint villamosvezető lépett csütörtök reggel spontán sztrájkba Bukarestben. A RATB tömegközlekedési vállalat egyetlen járműve sem hagyta el reggel a garázsokat, a főváros lakói így csak saját autóikkal, metróval, gyalog, vagy taxival közlekedhetnek Bukarestben. A járművezetők tiltakozásához csatlakoztak a villanyszerelők és a jegyellenőrök is.
A demonstrálok kijelentették: mindaddig nem indítják be a buszokat, amíg a vezetőség nem garantálja, hogy nem csökkennek a bérek. Panaszaik szerint a bérek tulajdonképpen nem csökkentek, de a korábbi havi 200-ról 130-ra csökkentették a munkaórák számát, ráadásul számos bírsággal sújtották őket, így kevesebb pénzt vihettek haza. Egyúttal azt is felpanaszolták, hogy a szakszervezeti vezetők immár nem képviselik az érdekeiket, egyes vádak szerint azért, mert a cégvezetés lefizette őket. Minderre abból következtettek, hogy egyetlen szakszervezeti vezető sem szállt ki hozzájuk tárgyalni. Mindezt azonban Vasile Petrariu, a RATB szakszervezetének vezetője cáfolta, mondván: az általa irányított érdekképviselet szolidáris a dolgozókkal, és ő is kevesellte az önkormányzat által a cégnek folyósított összeget.
A RATB alkalmazottai egész éjjel tárgyalásokat folytattak a vállalat vezetőségével, de nem sikerült megoldást találniuk. A sofőrök azzal fenyegetőznek, hogy ha követeléseik nem teljesülnek, folytatják a spontán sztrájkot.
A sztrájkolókkal a cég vezetői, Marian Vanghelie 5. kerületi polgármester és Sorin Oprescu főpolgármester is tárgyalt, ám az egyeztetések eredménytelenül végződtek. Oprescu ugyanakkor közölte, nem csökkentek a bérek, a főváros betartja a kollektív munkaszerződésben foglaltakat. Azt ugyanakkor elismerte, hogy tavaly óta létezik a munkaórák számának csökkentésére vonatkozó gyakorlat.
Ennek következtében jelentősen megnövekedett a metró forgalma – Bukarestben a földalatti vasút nem tartozik a közlekedési társaság irányítása alá, önálló cégként működik –, és a taxik iránt is megnőtt a kereslet – egyes helyeken valóságos közelharc zajlott a bérautókért.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).