Hirdetés

Szerepcsere: államtanácsos lesz Shhaideh, három új miniszter

•  Fotó: Gov.ro

Fotó: Gov.ro

Sevil Shhaideh lemondott minisztert a kormányapparátus államtanácsosává nevezték ki – közölte pénteken Mihai Tudose miniszterelnök a Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottságának ülése után. A kormánypárt megnevezte új minisztereit is.

Hírösszefoglaló

2017. október 13., 17:192017. október 13., 17:19

2017. október 13., 17:472017. október 13., 17:47

Amikor az újságírók arról kérdezték, hogy miként tarthatja meg az apparátusban a lemondott minisztert, ha a kormányátalakítás oka az volt, hogy bűnügyi eljárás folyik ellene a kormányfő azt válaszolta:

Idézet
Én nem azt állítottam, hogy Shhaideh és Plumb miniszter asszony hibás, hanem azt mondtam, hogy a felmerült gyanú kedvezőtlen befolyással lehet a Brüsszellel ápolt viszonyra”.

Tanácsosként Shhaideh regionális fejlesztéssel foglalkozik majd – közölte Tudose –, mert indoklása szerint „ő a legjobb szakember az országban”, számolt be az Agerpres. Egyébként a kormányzó Szociáldmeokrata Párt (PSD) három új miniszterjelöltet javasolt pénteken az előző nap lemondott tárcavezetők helyére.

Hirdetés

Az új miniszterjelölteket egyhangúan szavazta meg a PSD vezetőségi testülete: Sevil Shhaideh volt fejlesztési miniszter helyét Paul Stănescu foglalhatja el, Răzvan Cuc volt közlekedési miniszter helyett Felix Stroét javasolták, Rovana Plumb európai alapokért felelős volt tárcavezetőt Marius Nica válthatja. A két új miniszterjelölt közül kettő, Stănescu és Stroe a PSD befolyásos megyei vezetőinek számítanak, előbbi a PSD Olt megyei szervezetét, utóbbi a konstancait vezeti.

A szociáldemokraták kormánykoalíciós partnere, a Călin Popescu Tăriceanu volt miniszterelnök vezette Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) pénteken fenntartotta korábbi döntését, miszerint nem hívja vissza a kormányból Viorel Ilie parlamenti kapcsolatokért felelős tárcavezetőt, akit szintén korrupcióval gyanúsít az ügyészség egy másik ügyben. A korrupcióval gyanúsított miniszterek lemondását Mihai Tudose kormányfő szorgalmazta, aki szerint nehézséget okozott volna Romániának az Európai Unióval való viszonyában, ha Shhaideh és Plumb tisztségben maradtak volna, hiszen az ő minisztériumaik uniós alapokat kezelnek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
2026. november 02., hétfő

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron

Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?

2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?
2026. november 02., hétfő

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság

Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Ismét van tej-kifli program Maros megyében
Ismét van tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

Hirdetés
Hirdetés