
Fotó: Boda L. Gergely
Döntő házként tárgyalja szerdai ülésén a szenátus a marosvásárhelyi római katolikus teológiai líceum létrehozására vonatkozó törvényjavaslatot, miután a képviselőház első fórumként múlt év decemberében már elfogadta azt.
2018. február 06., 18:322018. február 06., 18:32
2018. február 06., 22:382018. február 06., 22:38
Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint a ház tanügyi bizottsága – módosító javaslatok megfogalmazása mellett – pozitívan véleményezte a tervezetet.
Az elfogadott szöveg értelmében „a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum részleges kettéosztásának eredményeként, az országos oktatási rendszer keretében létrehozzák a magyar tannyelvű II Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceumot, amelynek Marosvásárhelyen lesz a székhelye, a Mihai Viteazul utca 15 szám alatt, a B épületben.”
A jogszabály elfogadásától számított harminc napon belül a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalnak fel kell vennie a líceumot a város iskolahálózatába, amelynek az 2018 - 2019-es tanévtől kezdődően lesz része.
Nicușor Dan szerint a korábbi kormányalakítási megbízások után még volt alapja annak a várakozásnak, hogy az új kabinet megkapja a parlament bizalmát, mostanra azonban bizonyossá vált, hogy egy újabb kormányfőjelölt nem szerezne többséget.
Robbanótöltettel felszerelt drón maradványaira bukkantak Tulcea megyében. Idén 15 drón hatolt be illetéktelenül a román légtérbe, és 14 esetben azonosítottak drónokat vagy drónmaradványokat román területen – közölte a védelmi minisztérium.
Kedden is vörös, vagyis harmadfokú hőségriasztás van érvényben Románia háromnegyed részén; helyenként 40 Celsius-fok feletti nappali csúcsértékek várhatók – figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Országszerte több mint 40 személy szorult orvosi ellátásra hétfőn a kánikula miatt, közülük 31-et kórházba szállítottak. Egy személy életét vesztette.
Vélhetően korlátozott jogkörű ügyvivői kormány marad Románia élén a következő hetekben, hónapokban is, miután a szerdán kezdődő parlamenti szünetig vajmi kevés az esély arra, hogy a pártok megállapodásra jussanak egy új kabinetről.
Az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS), Románia egyik legnagyobb érdekvédelmi szövetsége hétfőn felhívta a figyelmet: a munkáltatóknak gondoskodniuk kell az alkalmazottak egészségügyi védelméről kánikula idején.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kész bármelyik politikussal tárgyalni egy kormánytöbbségről – jelentette ki hétfőn Petrișor Peiu.
A nagy hőségre vonatkozó vörös szintű riasztás miatt módosították a 2026-os érettségi vizsga ütemtervét. Az oktatási minisztérium hétfőn bejelentette, hogy minden érettségiző diák a szaknak megfelelő kötelező vizsgát július 1-jén, szerdán fogja letenni.
Csekély az esély egy új kormány megalakításáról szóló megállapodásra – jelentette ki Robert Sighiartău, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) főtitkára, aki szerint Nicușor Dan elnöknek kell előállnia egy kompromisszumos megoldással.
szóljon hozzá!