Hirdetés

Szenátusi igen az ANI-ra

A nem igazolt vagyont vizsgálja a feddhetetlenségi ügynökség. Az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) felügyelőinek világosan be kell bizonyítaniuk, hogy az általuk elkobzásra javasolt vagyon eredete nem igazolható – döntötte el tegnap a szenátus az ANI létrehozásáról szóló törvény vitáján.

Balogh Levente

Balogh Levente

2008. március 20., 00:002008. március 20., 00:00

A felsõház – amely a döntéshozó kamara a kérdésben – egyúttal elvetette a „törvénytelen vagyon” minõsítést. Mint arról beszámoltunk, a két minõsítés kapcsán heves vita alakult ki a szenátus igazságügyi bizottságában, miután fölmerült, hogy a kormány által beterjesztett, nem igazolható eredetû vagyon kifejezést egyes szenátorok a törvénytelen vagyon megnevezéssel helyettesítenék. A vita Eckstein-Kovács Péter, a bizottság RMDSZ-es elnökének lemondásához vezetett, aki így tiltakozott az ellen, hogy a kezdeményezésben párttársai is részt vettek. A testület végül mégis az eredeti megfogalmazás mellett döntött, és ezt a változatot fogadta el tegnap a szenátus is. A felsõház elsöprõ többséggel, 79 „igen” és csupán 4 „nem” szavazattal fogadta el a jogszabályt, amelynek értelmében az ellenõrük „megvizsgálják, hogy a vagyongyarapodás eredete igazolható-e, és amennyiben úgy értékelik, hogy nem igazolható, értesítik az illetékes bíróságot, amely megállapítja, a vizsgált vagyon mekkora hányada származik igazolhatatlan forrásból, és kobzandó el.”
Cãtãlin Predoiu igazságügy-miniszter kijelentette, a szavazás eredménye komoly jelzés az Európai Bizottság számára, amely júniusban teszi közzé az igazságügyi reformról szóló országjelentést. A tárcavezetõ szerint, a „nem igazolt vagyon” kifejezés garanciát jelent az emberi jogok védelmére, tekintettel arra, hogy a kérdésben a végsõ döntést a bíróságok mondják majd ki.
Mint arról beszámoltunk, a csatlakozási tárgyalások során az Európai Unió – az igazságügyi reform részeként – jelentõs hangsúlyt fektetett a politikusok és köztisztviselõk vagyongyarapodását is vizsgáló feddhetetlenségi ügynökség létrehozására.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés