Hirdetés

Székelyfölddel és a román zászlóval „takarózik" Oprea

Október elsejei hatállyal hivatalosan is benyújtotta hétfőn a szenátori mandátumáról való lemondását Gabriel Oprea volt miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter, a Székelyföldet is távozása okai közé sorolva.

Krónika

2016. szeptember 26., 18:202016. szeptember 26., 18:20

2016. szeptember 26., 19:122016. szeptember 26., 19:12

Mint arról beszámoltunk, Oprea a hétvégén jelentette be, hogy lemond mandátumáról, valamint az azzal járó mentelmi jogról, miután szeptember 19-én a bukaresti felsőház nem járult hozzá, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) bűnvádi eljárást indítson ellene gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt.

A politikust annak kapcsán gyanúsítják gondatlanságból elkövetett emberöléssel az ügyészek, hogy tavaly októberben a konvoját felvezető motoros rendőrök egyike halálos közúti balesetet szenvedett. A nyomozó hatóság szerint Oprea jogtalanul használt rendőröket konvoja felvezetésére.

Gabriel Oprea hétfőn délután Facebook-oldalán tette közzé a lemondásáról szóló, Călin Popescu-Tăriceanunak, a szenátus elnökének címzett levelét. Ehhez ugyanakkor egy hosszú szöveget is mellékelt, amely gyakorlatilag egy öntömjénezés, és amelyben a politikus azt bizonygatja, hogy ő jó hazafi, becsületes román, aki pályafutása során mindig Románia érdekeit tartotta szem előtt.

Indoklásában egyebek mellet arról írt: azért kell távoznia, mert a nemzeti érdekek védelmében többek között felvonta a román zászlót a Székelyföldön. „Valójában azért kell fizetnem, mert vettem a bátorságot, és a nemzeti érdekről, a hagyományos értékekről, a hadseregről, az egyházról beszéltem, és mert elhelyeztem a román trikolórt székelyföldön, ahol a lobogó kitűzésére buzdítottam. Lám, most ellenem fordul mindaz, amit lélekből, őszinte hazafiasságból tettem, úgy, ahogy arra a családban és a hadseregben neveltek\" – szerepel a Gabriel Oprea által jegyzett szövegben, amelynek szerzője kis betűkkel írja a Székelyföld nevét (ținut secuiesc).

Mint ismert, Oprea belügyminiszterként az érintettek felelősségre vonását és megbírságolását kérte amiatt, hogy tavaly szeptemberben, a román csapatok 1944-es sepsiszentgyörgyi bevonulásának évfordulója alkalmából tartott ünnepségen a szervezők nem tűzhették ki a román zászlót a háromszéki megyeszékhely városházának tornyára. „A román zászló közhivatalra való kitűzésének az elutasítása oktalan provokáció bármely választott vezető részéről\" – közölte akkor a miniszterelnök-helyettesi tisztséget is betöltő Oprea. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat a Háborús Veteránok és Tisztek Egyesülete beadványára adott válaszban azt közölte, hogy műszaki okok miatt nincs lehetőség a trikolór kihelyezésére.

Miután a szenátus a múlt héten megakadályozta a volt belügyminiszter ellen kezdeményezett bűnvádi eljárást, az ország több városában is utcai tüntetéseket rendeztek, tiltakozva a meggyanúsított társaikat mentelmi jog mögé bújtató törvényhozók ellen. A bukaresti szenátus épülete előtt gyülekező tüntetők „Egyenlőséget a törvény előtt\", „Le a mentelmi joggal\", „Képviseletre, nem visszaélésre kaptatok megbízatást\" feliratú transzparenseket tartottak a magasba. A tüntetők élesen bírálták Opreát annak kapcsán is, hogy az oktatási miniszter nemrég aláírta azt a rendeletet, amellyel plágium vétsége miatt visszavonta a volt miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter doktori címét.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés