
Fotó: Politiadefrontiera.ro
Újabb „migránshajó” érkezett szombat reggel a Fekete-tengeren keresztül Romániába – közölte az Agerpres hírügynökség.
2017. szeptember 09., 14:182017. szeptember 09., 14:18
A körülbelül száz illegális bevándorlót szállító kis méretű hajóra a román parti őrség figyelt fel az éjszaka folyamán. A szabadidős tevékenységekre gyártott kishajó
A hajót végül Mangalia kikötőjébe irányították, ahol elkezdődött a fedélzeten levők ellenőrzése és egészségügyi szűrése. A parti őrség szóvivője a hírügynökségnek elmondta: szombat reggel a bolgár parti őrség is megállított egy illegális bevándorlókat szállító hasonló kishajót.
A Digi24 hírtelevízió bemutatta, hogy a mangaliai kikötőben a román hatóságok sátrakat állítottak fel a hajó utasainak egészségügyi szűrésére, azonosítására, ellátására. Innen a bevándorlási hivatalhoz szállítják a migránsokat, ahol menedékjogot kérhetnek. A bevándorlók pontos számáról és származási országából az ellenőrzési folyamat végén közölnek adatokat.
Mint a Digi24 hírtelevízió közölte: a korábbi hajókat vezető hat embercsempészt előzetes letartóztatásba helyezték Romániában. A televízió szerint az év első nyolc hónapjában mintegy 1500, Romániába belépő határsértő migránst fogtak el a határrendészek. A szám negyven százalékkal nagyobb, mint az elmúlt év egészében elfogott illegális bevándorlóké. A legnagyobb migrációs nyomás a szerb–román határszakaszra nehezedik.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
szóljon hozzá!