
Jogsértőnek mondta ki másodfokon, egy román panaszos ügyében hozott ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), hogy a munkáltató megfigyeli egy alkalmazott munkahelyi levelezését. Az EJEB elmarasztalta a román államot, amiért nem védte az elbocsátott dolgozó jogait.
2017. szeptember 05., 12:232017. szeptember 05., 12:23
2017. szeptember 05., 12:512017. szeptember 05., 12:51
Az ügyben Bogdan Mihai Bărbulescu bukaresti mérnök fordult a strasbourgi bírósághoz, miután a román bíróságok elutasították korábbi munkáltatója ellen indított keresetét, amelyben azt állította, hogy megsértették emberi jogait.
A férfi 2004 és 2007 között értékesítőként dolgozott egy magáncégnél, ahol a munkáltató felkérésére egy Yahoo Messenger fiókot hozott létre az ügyfelekkel való kapcsolattartás céljából. A cég 2007 júliusában arról tájékoztatta, hogy levelezését egy héten keresztül megfigyelték, és kiderült, hogy az internetkapcsolatot magáncélra is használja. Mikor ezt Bărbulescu tagadta, a cég rendelkezésére bocsátotta a testvérével és szeretőjével folytatott intim magánlevelezésének átiratát.
A kirúgott dolgozó beperelte volt munkáltatóját, mondván, hogy titkos megfigyelése alkotmányos, illetve emberi jogait sértette. Miután a bukaresti táblabíróság elutasították panaszát, a strasbourgi bírósághoz fordult.
Az EJEB tavalyi alapfokú végzése szerint Románia nem sértette meg sem Bărbulescu tisztességes tárgyaláshoz való jogát, sem a magán- és családi élet tiszteletben tartásához fűződő jogát, amikor a román bíróság a munkahelyi levelezését megfigyelő munkáltató javára döntött. Akkori indoklásában a strasbourgi bíróság megállapította: Bărbulescu feladatainak teljesítését munkáltatója csak munkahelyi postafiókja megfigyelésével ellenőrizhette, és jóhiszeműen járt el, amikor azt feltételezte, hogy abban nem talál magánéleti levelezést.
Most kihirdetett jogerős ítéletében a strasbourgi bíróság Nagykamarája a levéltitok megsértésének nyilvánította a román mérnök postafiókjának megfigyelését. A bíróság megállapította azt is, hogy a román hatóságok nem tartották tiszteletben a panaszosnak magánélethez és a levéltitokhoz fűződő jogát.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
szóljon hozzá!