Hirdetés

Stoltenberg: Deveseluról nem lehet támadást indítani Oroszország ellen

A NATO nem akar újabb hidegháborút Oroszországgal, a Romániába telepített amerikai rakétavédelmi rendszer nem irányul Moszkva ellen, hanem kizárólag védelmi jellege van – jelentette ki csütörtökön Bukarestben a NATO főtitkára.

Krónika

2016. május 12., 12:362016. május 12., 12:36

2016. május 12., 12:452016. május 12., 12:45

Jens Stoltenberg azt követően nyilatkozott, hogy Klaus Johannis elnök fogadta hivatalában. Abból az alkalomból látogatott Bukarestbe, hogy csütörtökön üzembe helyezik az Olt megyei Deveseluban az amerikai rakétavédelmi rendszer romániai elemeit.

Az MTI által idézett Stoltenberg hangsúlyozta, hogy lehetetlen erről a támaszpontból Oroszország ellen támadást indítani, és a rakétavédelmi rendszer a NATO térségén kívülről érkező fenyegetések ellen nyújt védelmet a tagállamoknak.

A főtitkár bírálta Moszkvát, felelőtlennek nevezte fenyegetéseit, és kifejtette, hogy a NATO az Ukrajnával szembeni agresszív orosz fellépés miatt erősítette meg a második világháború óta példátlan módon keleti határát. Hozzátette: az észak-atlanti szövetség végig nyitott volt Oroszországgal, ezért az oroszok maguk is tudják, hogy nem ellenük irányulnak a rakétavédelmi rendszer romániai elemei. Rámutatott: Oroszország erőszakkal változtatta meg a határokat, és szomszédait továbbra is fenyegeti.

A főtitkár méltatta Románia elkötelezettségét az észak-atlanti térség biztonságának szavatolása mellett, valamint az ehhez való tevékeny hozzájárulását. Üdvözölte, hogy Románia teljesíti vállalását, és a katonai védelemre költi bruttó hazai termékének két százalékát.

Klaus Johannis is nyomatékosította, hogy a rakétavédelmi rendszer romániai elemei nem irányulnak Oroszország ellen. „Románia üdvözli a keleti NATO-határok védelmének megerősítését, és Bukarestet aggasztja az ukrajnai és a moldovai helyzet, ahol csakis a politikai, nem pedig a katonai megoldások lehetnek életképesek\" – mondta a román államfő.

A deveselui katonai támaszponton mintegy 800 millió dolláros költséggel épült meg az amerikai rakétavédelmi rendszer, amely műszakilag már tavaly decemberben működőképessé vált. Csütörtökön amerikai, román és NATO-vezetők jelenlétében avatják fel és helyezik üzembe a létesítményt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés