Hirdetés

Simion mesterséges államnak nevezte Moldovát, és ismét román egyesülést szorgalmazott

Simion

Eugen Popescu (középen) és George Simion egyaránt moldovai–román egyesülést szorgalmaz

Fotó: Eugen Popescu/Facebook

Mesterséges államnak nevezte a Moldovai Köztársaságot a szélsőségesen nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke. George Simion szerint a volt szovjet tagköztársaságnak egyesülnie kell Romániával.

Rostás Szabolcs

2025. augusztus 13., 18:462025. augusztus 13., 18:46

Újfent előállt a „Prut menti két román állam” egyesülésének gondolatával George Simion. A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vezetője a Mihai Viteazulról elnevezett nyári egyetemen elhangzott szerdai felszólalásában úgy vélekedett, hogy a Moldovai Köztársaság „mesterséges állam”, amely szerinte képtelen szavatolni polgárai biztonságát és jóllétét. Az ellenzéki politikus úgy vélekedett, történelmi, identitásbeli és geopolitikai szempontból egyaránt az lenne a „helytálló megoldás”,

ha Moldova az anyaországgal, vagyis Romániával való egyesülés mellett döntene.

Hirdetés

Petrişor Peiu, az AUR szenátusi frakcióvezetője bejelentette, hogy törvénytervezetet készülnek beterjeszteni a parlamentben egy Moldova Alap létrehozása érdekében, amelynek keretében „átlátható és hivatalos módon” hajtanának végre beruházásokat romániai forrásokból a Pruton túli országban. Az AUR elnöke egyébként nem először szorgalmazza Románia és Moldova egyesülését. Az évekkel korábban ez ügyben kifejtett tevékenysége, továbbá az orosz titkosszolgálatokkal fennálló állítólagos kapcsolatai miatt a chișinăui hatóságok nemzetbiztonsági kockázatnak nyilvánították Simiont, és kiutasították az országból; egyébként a politikus Ukrajnában is nemkívánatosnak számít. A román sajtó Simion állásfoglalása kapcsán elsősorban arra emlékeztet, hogy a narratíva az orosz propagandába illeszkedik, Moszkva tekinti ugyanis „mesterséges államnak” a 2022-ben lerohant Ukrajnát a katonai invázió létjogosultságának alátámasztása érdekében.

A Bukarestben rendezett szabadegyetemen Eugen Popescu, a Határon Túli Románokért Alapítvány egyik főosztályának igazgatója felvetette, hogy Romániának és a Moldovai Köztársaságnak a német modell alapján kellene egyesülnie.

„A Moldovával való egyesülés nem olyan dolog, ami egy bizonyos párthoz kötődik, hanem állampolitikai rangra kell emelni. Ne feledjük, a Német Szövetségi Köztársaság állampolitikát csinált a német újraegyesítés ügyéből, nos, ugyanezt kellene tennie Romániának is. Ugyanakkor a román államnak ugyanolyan mértékű támogatást kell biztosítania a történelmi közösségekben (külföldön – szerk. megj.) élő románok számára, mint amekkora szubvenciót folyósít a Románia területén élő nemzeti kisebbségeknek” – hangoztatta Popescu, aki egyébként az AUR pártpolitikusaként is tevékenykedik, a tavalyi parlamenti választáson szenátorjelöltként indult az alakulat színeiben.

A civil szervezet képviselője a bukaresti hatóságok sokat hangoztatott szlogenjét ismételgetve a kisebbségvédelem egyfajta modelljeként igyekezett beállítani Romániát. Azt sérelmezte, hogy miközben a román állam „jogokat, pénzt, parlamenti képviseletet” biztosít a nemzeti kisebbségek számára, a külföldön élő román nemzeti kisebbségeket nem illetik meg hasonló jogok a szülőföldjükön, sőt egyes államok nem ismerik el nemzeti kisebbségként ezeket a közösségeket. Eugen Popescu ugyanakkor követendő példaként állította a román állam elé Magyarországot és Lengyelországot, ez a két állam ugyanis szerinte mindent elkövet a határain kívül, kisebbségben élő magyarok, lengyelek támogatása, érdekeinek érvényesítése érdekében.

korábban írtuk

FRISSÍTVE - Simion Moldova destabilizálását célzó tevékenységben vett részt, ezért tiltották ki – mondja a moldovai kormányfő
FRISSÍTVE - Simion Moldova destabilizálását célzó tevékenységben vett részt, ezért tiltották ki – mondja a moldovai kormányfő

A chișinăui hatóságok megállapították, hogy George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Moldova destabilizálására irányuló törekvésekben vesz részt, ezért hosszabbították meg a beutazási tilalmát az országba.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 17., szombat

Még mindig nagyon sok a családon belüli erőszakos cselekmények száma Romániában

Tavaly összesen 138 385 alkalommal volt szükség rendőri intézkedésre családon belüli erőszakos cselekmények miatt. Az esetek közül 67 010 városon, 71 335 vidéken történt – számolt be szombaton a román rendőrség.

Még mindig nagyon sok a családon belüli erőszakos cselekmények száma Romániában
Hirdetés
2026. január 17., szombat

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt

Ilie Bolojan miniszterelnök szombat reggel Botoșani polgármesterével, Cosmin Andreijel, a megye prefektusával és a megyei tanács elnökével egyeztetett a városvezetés által felvetett problémákról. A kormányfőt ebben a moldvai városban is kifütyülték.

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt
2026. január 16., péntek

A közalkalmazotti átlagnyugdíj kilencszeresét kapják kézhez a volt bírák és ügyészek

A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.

A közalkalmazotti átlagnyugdíj kilencszeresét kapják kézhez a volt bírák és ügyészek
2026. január 16., péntek

Polgári és katonai felhasználású autópálya épül Moldvában uniós pénzből

Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken közölte, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a két moldvai autópálya-szakasz – Jászvásár (Iași)-Ungheni és Suceava-Siret – finanszírozását a SAFE védelmi hitelkeretből.

Polgári és katonai felhasználású autópálya épül Moldvában uniós pénzből
Hirdetés
2026. január 16., péntek

A táblabíróság sem sieti el az ítéletet a kifogásolt alkotmánybírák ügyében

A bukaresti ítélőtábla bírája, Olimpiea Crețeanu pénteken január 30-ára halasztotta annak a keresetnek az elbírálását, amelyben Silvia Uscov ügyvédnő két alkotmánybíró – Mihai Busuioc és Dacian Cosmin Dragoș – tisztségből való felfüggesztését kéri.

A táblabíróság sem sieti el az ítéletet a kifogásolt alkotmánybírák ügyében
2026. január 16., péntek

„Mars Moszkvába!” – Az ellentüntető sem úszta meg bírság nélkül

A bukaresti csendőrség ezer lejre bírságolta egy motorkerékpáros férfit, aki csütörtök este megállt az Egyetem téren tüntetők közelében, majd lézerprojektorral egy üzenetet vetített az egyik közeli épületre.

„Mars Moszkvába!” – Az ellentüntető sem úszta meg bírság nélkül
2026. január 16., péntek

Újult erővel tér vissza a fagyos időjárás

Az elkövetkező napokban országszerte rendkívül hideg idő várható, az éjszakák fagyosak lesznek, de vegyes csapadékre és heves szélre is számítani lehet az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) pénteken közzétett előrejelzése szerint.

Újult erővel tér vissza a fagyos időjárás
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Különleges nyugdíjak: ismét halasztott az alkotmánybíróság

Bár ezúttal mind a kilenc alkotmánybíró az ülésteremben tartózkodott, pénteken sem hozott döntést az alkotmánybíróság a bírák és ügyészek különleges nyugdíjának csökkentéséről, valamint a nyugdíjkorhatáruk emeléséről szóló törvényről.

Különleges nyugdíjak: ismét halasztott az alkotmánybíróság
2026. január 16., péntek

Nem volt mentes incidensektől a bukaresti tüntetés, könnygázt is bevetetettek a csendőrök

A fővárosi csendőrség négy bírságot rótt ki összesen 10 400 lej értékben, és kezdeményezte a bűntetőeljárás elindítását egy személy ellen hatósági közeg bántalmazása miatt a bukaresti Győzelem téren csütörtök este szervezett tüntetésen történtek miatt.

Nem volt mentes incidensektől a bukaresti tüntetés, könnygázt is bevetetettek a csendőrök
2026. január 15., csütörtök

„Visszavennék államukat” a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvény ellen tüntető románok

A fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító törvénymódosítás, a decemberben kihirdetett úgynevezett Vexler-törvény ellen rendeztek tüntetést Bukarestben.

„Visszavennék államukat” a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvény ellen tüntető románok
Hirdetés
Hirdetés