
Fotó: Presidency.ro
Klaus Iohannis két hét múlva Budapestre látogat – közölte a G4Media című bukaresti hírportál saját értesüléseire hivatkozva.
2023. szeptember 22., 08:422023. szeptember 22., 08:42
2023. szeptember 22., 08:532023. szeptember 22., 08:53
A román elnök magyar kollégája, Novák Katalin meghívásának eleget téve utazik Magyarországra.
A magyar államfő tavaly szeptemberi, bukaresti látogatásán hívta meg Iohannist.
A román fővárosba utazása előtt Novák Katalin közösségi oldalán azt írta: a szomszédságnak működnie kell, pragmatikus román–magyar kapcsolatokra van szükség, „most különösen”. Hozzátette, ezért fogadta el Klaus Iohannisnak, Románia elnökének meghívását. Novák Katalin akkori bejegyzésében megjegyezte, hogy utoljára 12 éve járt hivatalos látogatáson magyar államfő Bukarestben.
A Klaus Iohannis államfővel folytatott megbeszélés témája volt egyebek mellett Románia schengeni térséghez való csatlakozása, a Romániában élő magyarok helyzete és nyelvhasználata, az ukrajnai háborúból menekültek megsegítése, továbbá az energetikai kérdések és az energiafüggőség megoldása. Novák Katalin köztársasági elnök szerint a találkozás lehetőség volt arra, hogy „egymás szemébe nézve beszéljünk a nemzeteinket érintő legfontosabb kérdésekről”, illetve hogy „új fejezetet nyissunk az együttműködésben”.
Abban is megállapodtak, hogy a létező feszültségeket nem növelni, hanem csökkenteni szeretnék. Novák Katalin köztársasági elnök bízik Románia és Magyarország pragmatikus, jó és modern kapcsolataiban.
A megbeszélést követő közös sajtótájékoztatón Iohannis kijelentette, Romániában tiszteletben tartják a kisebbségek jogait, sőt azzal büszkélkedhet az ország, hogy
„Közös érdekünk, hogy a magyar kisebbség jogait maradéktalanul tiszteletben tartsák, hogy megélhessék kultúrájukat, használhassák anyanyelvüket és így tovább. Mindketten egyetértettünk abban is, hogy jó, ha a román nyelvet is használják” – fogalmazott a román elnök, megismételve a Bukarest által gyakran hangoztatott tételt, miszerint a kisebbségek hidat képeznek a két ország között, de a romániai magyarok jogainak érvényesítése kizárólag Romániára tartozik. Iohannis hozzátette, Magyarországon és Romániában egyaránt vannak politikusok, akik az etnikumközi feszültségek „felnagyításával” próbálnak kitűnni, mesterségesen kreált témákat dobnak be a közbeszédbe és fújnak fel, saját személyük népszerűsítésére használnak fel kisebb nézeteltéréseket.
Iohannis kitért a magyar kormány Erdélyben megvalósított, ám a román hatóságok által gördített akadályok miatt felfüggesztett gazdaságfejlesztési programjaira is.
Klaus Iohannis elmondta, a megbeszélésen ismételten hangsúlyozták a párbeszéd fontosságát, illetve hogy kerülni kell „az egyoldalú megközelítéseket”, amelyek nem vezetnek fenntartható megoldáshoz.
„Ismét hangot adtunk abbéli meggyőződésünknek, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek hozzájárulnak azoknak a hidaknak a felépítéséhez és megerősítéséhez, amelyek megteremtik a kapcsolatot a jogaik védelméért egyedüliként felelős állampolgárság szerinti állam és a között az állam között, amelyhez etnikai eredetük köti őket” – fogalmazott a román elnök.
A megbeszélésen szó volt a magyar tisztségviselők romániai látogatásairól is. Ennek kapcsán Iohannis ismét kihangsúlyozta a román fél álláspontját, amely szerint az ilyenkor elhangzó felszólalásoknak „összhangban kell lenniük a stratégiai partnerség és a román-magyar alapszerződés szellemével”.
Mint ismeretes,
idén májusban a bukaresti magyar nagykövetnek küldött hivatalos átiratban méltatlankodott amiatt, hogy a csíksomlyói búcsún részt vevő magyar államfő utólag közösségi oldalán a Székely himnusz utolsó sorával – Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk! – kommentálta az eseményt.
Román államelnök 2009-ben járt utoljára Budapesten.
Az amerikai Shield AI cég képviselői megbeszélést folytattak a román belügyminisztérium képviselőivel a mesterséges intelligenciával irányított autonóm drónok kereső-mentő műveletekben való felhasználásáról.
Készültségben vannak a Konstanca megyei hatóságok, miután lakossági bejelentés érkezett egy Costinești-nél talált drónról – tájékoztatott csütörtökön Adrian Picoiu prefektus.
A hadsereg radarrendszere csütörtökön 1 óra 27 perckor drónokat észlelt az ukrán–román folyami határ közelében, az ukrajnai Izmajil térségében. A román légierő két F-16-os vadászgépe felszállt a Borcea 86-os légibázisról – közölte a védelmi minisztérium.
A Duna alacsony vízállása miatt csütörtökön reggel megkezdődött a cernavodai atomerőmű lekapcsolása az országos villamosenergia-hálózatról.
Van elég tartalék az országos villamosenergia-rendszerben a cernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállása után kieső áram pótlására – tájékoztatott szerda este az energiaügyi minisztérium.
Szerdán újraindult az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) korábban kibertámadás miatt leállt e-Terra informatikai rendszere – közölte szerdán a kormány.
A Duna vízszintje Cernavodánál 182 centiméterre csökkent, emiatt csütörtök reggel megkezdik az eljárást az atomerőmű 2-es reaktorának ellenőrzött körülmények közötti leállítására – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter szerdán.
A cernavodai atomerőmű második reaktorát a következő 10 napban nem lehet újraindítani, mivel a hidrológiai előrejelzések a Duna vízhozamának és vízszintjének folyamatos csökkenését jelezik – jelentette ki Romeo Urjan, a létesítmény igazgatója.
Két Gerbera típusú drónt semmisítettek meg kedden délután a román hadsereg tűzszerész búvárai a kizárólagos gazdasági övezetben, Konstancától körülbelül 90 tengeri mérföldre (kb. 165 kilométerre), a Neptun Deep gázmező kitermelési területén.
A kommunista ipar koránt sem volt annyira hatékony, mint ahogyan azt állítják; számos gyár veszteségeket könyvelt el, problémákkal és hiányokkal küzdött, a valóságot pedig hamis jelentésekkel palástolták.
szóljon hozzá!