Röviden

Gazda Árpád

2006. március 22., 00:002006. március 22., 00:00

Ügyészségen a volt
igazságügyminiszter
Rodica Stãnoiut, a Nãstase-kormány volt igazságügy-miniszterét is kihallgatták tegnap a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék ügyészei. Stãnoiut tanúként idézték be a Rompetrol-ügyben, amelyben eddig a Nãstase-kormány több miniszterét faggatták arról a 2003-ban kiadott sürgősségi rendeletről, amely a cég 600 millió dollárt meghaladó adósságait állami kötvényekké alakította át. Mint ismeretes, az ügyben eddig kihallgatták már Mihai Tãnãsescu volt pénzügyminisztert, Miron Mitrea volt szállításügyi minisztert, nemsokára pedig az ügyészségre várják Dan Ioan Popescu volt kereskedelmi minisztert, valamint Adrian Nãstase exkormányfőt. Mircea Geoanã, a szociáldemokraták elnöke különben Olli Rehnt, az EU bővítési biztosát is értesítette párttársai beidézéseiről.

Elnapolták a lusztrációs törvény vitáját
Módosítás után elnapolta a lusztrációs törvény vitáját tegnap a szenátus jogi, emberi jogi és esélyegyenlőségi bizottsága, a halasztást a kvórum hiánya indokolta. A törvénytervezet szerint nemcsak az egykori kommunista párt (RKP) és a Kommunista Ifjak Szövetsége (KISZ) fizetett aktivistái, hanem ezek elődei, a Román Munkáspárt (RMP) és Dolgozó Ifjak Szövetsége (DISZ) fizetett aktivistái sem tölthetnek be semmiféle közhivatalnoki tisztséget a törvény életbelépése utáni tíz éves időszakban. A jogszabályt eredetileg a Nemzeti Liberális Párt politikusai terjesztették be, kezdeményezője pedig a Temesvár Társaság volt. A törvényt egyébként több politikus is megkésettnek tartja. Markó Béla RMDSZ-elnök tegnap kifejtette: a jogszabály csak akkor lett volna hatékony, ha még 1990-ben elfogadják.

Magyarul vizsgázhatunk majd jogosítványért
Szeptember 20-ától magyarul is lehet majd vizsgázni a gépjármű-jogosítvány megszerzéséért, miután megjelent a Hivatalos Közlönyben a sokat vitatott, a közúti közlekedést szabályozó 2006. évi 49. számú törvény. A jogszabály hat hónap múlva lép érvénybe. Antal István RMDSZ-es képviselő, a törvényt alapfokon tárgyaló ipari szakbizottság alelnöke már tárgyalt a közlekedésrendészet vezetőségével, hogy az anyanyelven történő vizsgázáshoz szükséges anyagok minél hamarabb elkészüljenek. Ugyanakkor felkérte az érintett jogi személyeket, tegyék meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy szeptember 20-a után valóban elkezdődhessen az anyanyelven történő oktatás és vizsgáztatás.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

Számos embert megbetegített a nyár során a nyugat-nílusi vírus

Idén június 2-tól szeptember 4-éig 18 megbetegedést okozott Romániában a nyugat-nílusi vírus, 17 megerősített és egy valószínűsíthető esetet jegyeztek – közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Számos embert megbetegített a nyár során a nyugat-nílusi vírus
2025. szeptember 09., kedd

„Összetévesztik a felelősséget a hatalmi visszaéléssel” – Alkotmánybírósághoz fordult az AUR

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kedden bejelentette, hogy megtámadta az alkotmánybíróságon a Bolojan-kormány által szeptember elsején felelősségvállalással elfogadott törvényeket.

„Összetévesztik a felelősséget a hatalmi visszaéléssel” – Alkotmánybírósághoz fordult az AUR
2025. szeptember 09., kedd

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz

Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz
2025. szeptember 09., kedd

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni

Ilie Bolojan miniszterelnök szerint az oktatásban fizetett bérek nem elégségesek, de ennyit képes Románia jelenleg biztosítani, a béremelés pedig csak 2026 után kerülhet szóba.

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni
2025. szeptember 08., hétfő

Csak a szokásos: szeptemberinek megfelelő lesz az időjárás a következő két hétben

A hét középétől a sokéves átlagnak megfelelő hőmérséklet és csapadékos időjárás várható Romániában – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szeptember 8–21. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Csak a szokásos: szeptemberinek megfelelő lesz az időjárás a következő két hétben
2025. szeptember 08., hétfő

Hazaárulás miatt nyomoznak a román hatóságok egy volt moldovai titkosszolgálati tiszt ellen

Hazaárulás miatt nyomoz a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) egyik volt vezető beosztású tisztje ellen.

Hazaárulás miatt nyomoznak a román hatóságok egy volt moldovai titkosszolgálati tiszt ellen
2025. szeptember 08., hétfő

Nemzetközi befektetői küldöttség „puhatolózott” a román miniszterelnöknél

Románia költségvetési helyzetéről és a gazdaságot stabilizáló intézkedésekről tárgyalt hétfőn Ilie Bolojan miniszterelnök egy nemzetközi befektetői küldöttséggel.

Nemzetközi befektetői küldöttség „puhatolózott” a román miniszterelnöknél
2025. szeptember 08., hétfő

Oktatás: sztrájkot emlegetett a szakszervezeti vezető az államfővel folytatott megbeszélést követően

Daniel David oktatási miniszter lemondását és az oktatást érintő kormányintézkedések visszavonását kérték a Nicușor Dan államfővel folytatott hétfői megbeszélésükön a tanügyi szakszervezeti szövetségek vezetői.

Oktatás: sztrájkot emlegetett a szakszervezeti vezető az államfővel folytatott megbeszélést követően
2025. szeptember 08., hétfő

Menesztik a katonai hírszerzés azon vezetőit, akik tudtak arról, hogy román katonák Kongóban harcolnak zsoldosként

A Katonai Hírszerzési Főigazgatóság (DGIA) azon tagjait, akik tudtak olyan műveletekről, amelyekben román katonák zsoldosként szerepeltek Kongóban, vagy részt vettek bennük, elbocsátják – jelentette be Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.

Menesztik a katonai hírszerzés azon vezetőit, akik tudtak arról, hogy román katonák Kongóban harcolnak zsoldosként
2025. szeptember 08., hétfő

Grindeanu a koalícióról: ragaszkodunk a pártunkat meghatározó elvekhez

A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem az egyhangúság, hanem a párbeszéd híve, és egy jobboldali koalíció tagjaként ragaszkodik az elveihez – jelentette ki hétfőn Sorin Grindeanu ügyvivő pártelnök.

Grindeanu a koalícióról: ragaszkodunk a pártunkat meghatározó elvekhez