A visszaélésekrõl az észak-németországi Lohnéban lévõ Brägeler Fleischzerlegung húsfeldolgozó román alkalmazottai értesítették a hatóságokat. Az ügyészségre még tavaly márciusban érkezett feljelentés, amelyben azzal vádolták meg az üzemet, hogy rothadófélben lévõ sertésfejeket dolgoztak fel, és a húst a friss készítmények közé keverték. A vádak szerint hetente mintegy négy tonna romlott húst használtak föl kolbásztöltésre. A kész terméket Németországban, Oroszországban és Romániában értékesítették. „A hús nagyon rossz állapotban volt már: a sertésfejeket kellett földarabolnom, de annyira rosszul lettem, hogy hánynom kellett\" – nyilatkozta a gyár egyik román alkalmazottja. A romlott húst csakis hétvégén dolgozták föl, amikor nem kellett az egészségügyi hatóságok ellenõrzésétõl tartani. Az üzem tulajdonosát már korábban is elítélték emberi fogyasztásra alkalmatlan termékek forgalmazása miatt: 2004 és 2005 között 130 tonna, állati eredetû hulladékként elkönyvelt húst hozott forgalomba, amelyet legfeljebb macskaeledelként lehetett volna földolgozni.
Nem a román hadsereg vagy a NATO erői lőtték le a román légtérbe szombaton behatoló orosz drónt – közölte Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Míg eddig rendszerint éjszaka támadta az orosz hadsereg drónokkal a Dunán húzódó román-ukrán határ mentén fekvő ukrajnai célpontokat, ezúttal szombat délután adott ki a román katasztrófavédelem riasztást Tulcea megye lakóinak.
A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.
Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.
Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.
Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.
Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.
A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.
Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.