
Az Európai Unió lakosságának 6,8 százaléka súlyos anyagi és szociális nélkülözésben élt tavaly, 0,1 százalékkal többen, mint egy évvel korábban – mutat rá hétfői jelentésében az EU statisztikai hivatala, az Eurostat.
Az uniós tagállamok között jelentős eltérések vannak a súlyos anyagi és szociális deprivációban élők arányát tekintve.
Tavaly ez Romániában (19,8 százalék), Bulgáriában (18 százalék), Görögországban (13,5 százalék), Magyarországon (10,4 százalék), valamint Spanyolországban (9 százalék) volt a legmagasabb, és Szlovéniában (2 százalék), Cipruson (2,4 százalék), valamint Svédországban, Luxemburgban és Észtországban (egyaránt 2,5 százalék) a legalacsonyabb – mutat rá az Agerpres által idézett jelentés.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) csakis olyan szakértői kormányt hajlandó támogatni, amely tagjai valóban nem kötődnek egyetlen párthoz sem – szögezték le a párt vezetői.
Elfogadhatatlannak nevezte Raed Arafat, a DSU vezetője a Kolozs megyei mentősök elleni támadást, amit egy TikTokon terjesztett, „gyerekrabló fekete mentőről” terjedő rémhír váltott ki. Radu Miruță az ál- és rémhírek korlátozását sürgette.
Egyelőre nem függeszthetik fel azoknak a járművezetőknek a jogosítványát, akik nem fizetik be a közlekedési bírságaikat.
Nyolc centiméterrel nőtt a Duna vízszintje a cernavodai atomerőműnél, ami biztosítja a létesítmény további működését – közölte vasárnap a Facebook-oldalán Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
Péntek éjszaka, 01:00 óra körül befejeződött a második uszály elsüllyesztése a Duna vízhozama egy részének a Bala-ágba történő átirányítását célzó beavatkozás keretében – tájékoztatott szombaton az Országos Vízügyi Igazgatóság.
A pártok között elvi megállapodás született arról, hogy Románia újra konkrétan vállalja az euró bevezetésének célkitűzését – szögezte le Nicușor Dan államfő.
Sok román állampolgár még mindig az 1997-es mintára kiállított személyi igazolványt használja, azonban ezt fokozatosan kivonják a forgalomból, amint az új elektronikus és egyszerű személyi igazolványok országszerte elérhetővé válnak.
Megteremtette a jogalapot a román kormány arra, hogy a Transelectrica az országos villamosenergia-diszpécserszolgálaton keresztül augusztus 31-éig biztonsági intézkedéseket rendeljen el, ha ezt az országos villamosenergia-rendszer helyzete indokolja.
Miközben az országhatáron továbbra is mélyponton van a Duna vízhozama, Ilie Bolojan miniszterelnök arról beszélt, hogy mi vezetett az energiaellátásban kialakult jelentős egyensúlytalanságokhoz.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) akkor támogatna egy szakértői jellegű kormányt, ha az parlamenti többséggel rendelkezne, és olyan programmal állna elő, amely továbbra is az állami kiadások ellenőrzésére és a hiányok csökkentésére irányul.
szóljon hozzá!