2010. július 28., 14:392010. július 28., 14:39
„Nem Franciaországnak kell integrálnia a romániai romákat” - fogalmazott az államtitkár, aki azt is Bukarest szemére vetette, hogy máig nincs a roma integrációval megbízott államtitkár, habár neki a miniszterelnök erre már februárban konkrét ígéretet tett. „A román kormánnyal együtt tárgyaltuk egy a problémával foglalkozó bizottság megalakítását. Többször is Bukarestbe kellett utaznom, mivel nem is akartak hallani e kérdésről” - mondta Lellouche.
Franciaország 300 eurót és egy repülőjegyet fizet annak a romániai romának, aki hajlandó hazautazni. Eddig megközelítőleg nyolcezer személyt küldtek így haza, azonban sokuk ismét visszautazott. „Néha azt az érzésem, hogy retúrjegyet vásárolunk nekik, miközben a francia állam arra adja a támogatást, hogy itthon maradjanak” - mondta. Hozzátette: ennek a rendszernek már nincs eredménye, mivel az unión belül nem tudják nyilvántartani, kik utaznak be és ki az országból. „Az unión belül szabadon mozoghatsz, ez azonban nem jelenti azt, hogy gyerekkereskedelemmel foglalkozz vagy koldulásra kényszeríted gyerekeid” - szögezte le Pierre Lellouche. Az államtitkár úgy látja: a jelenlegi felháborító állapot Románia imázsának sem tesz jót.
Meglátása szerint Bukarestnek a kohéziós alapból rendelkezésére álló húszmilliárd euróból e problémának a megoldására is fordítania kellene. „A roma-ügy Románia jövő év márciusban esedékes schengeni-csatlakozásának feltétele kellene legyen. Két és félmillió roma él Romániában, Bukarest felelőssége integrálni őket, nem pedig Franciaországé” - mondta Pierre Lellouche.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).