
Fotó: Agerpres
2010. augusztus 02., 09:282010. augusztus 02., 09:28
Severin szerint az Európai Parlamentnek és az Európai Bizottságnak nem szabad tolerálnia a francia intézkedéseket, emlékeztetve: etnikai alapon nem lehet korlátozni az európai polgárok mozgásszabadságát.
Hasonlóképpen vélekedett Iosif Matula demokrata-liberális EP-képviselő is, összekötve a franciaországi romák ügyét Tőkés László EP-alelnöknek a székelyföldi autonómiával kapcsolatos nyilatkozataival. „A nemzeti kisebbségek ügye ma már nem prioritás az EU számára, a tagállamok többségében a téma senkit nem foglalkoztat. Éppen ezért Románia schengeni csatlakozása nem köthető össze a roma kisebbség helyzetével, amely nemcsak Románia, hanem egész Európa ügye. A franciaországi romatáborokra a francia államfőnek kell megoldást találnia” – hangoztatta Matula.
Ennek ellenére Párizs hajthatatlannak tűnik: Nicolas Sarkozy francia elnök pénteken azzal a javaslattal állt elő, hogy vonják meg a francia állampolgárságot azoktól a külföldiektől, akik szándékosan veszélyeztették egy rendőr vagy bármely más hatósági személy életét. „Át fogjuk értékelni a francia állampolgárságtól való megfosztás indokait, vállalom a felelősséget” – szögezte le Sarkozy, aki azután nyilatkozott így, hogy Grenoble Villeneuve negyedének utcái július 16. és 18. között az erőszak színhelyévé váltak. A randalírozók autókat gyújtottak fel, és három napon keresztül tűzharcot folytattak a rendőrökkel, akik agyonlőttek egy roma nemzetiségű rablót.
Eközben Emil Boc kormánya „észbe kapott”, és július 29-i hatállyal illetékes megbízottat nevezett ki a kitoloncolt romák viszszafogadása és beilleszkedése ügyében Valentin Mocanu munkaügyi államtitkár személyében. Mocanu a bukaresti kormány megbízottjaként „a romák gondjaival foglalkozik a francia–román kétoldalú kapcsolatok keretében. Pierre Lellouche francia Európa-ügyi államtitkár üdvözölte a kinevezést, megjegyezte azonban, a különmegbízott kinevezését már februári bukaresti látogatása során sürgette a román kormánynál.
„Most arra számítok, hogy Románia a romák visszailleszkedését segítő intézkedéseket hoz, és szükség lenne kiegészítő forrásokra az igazságügyi és rendőri együttműködésben is a Franciaországban működő román csempészhálózatok felgöngyölítéséhez” – tette hozzá Lellouche, továbbra is helyesnek nevezve a francia kormány döntését, miszerint három hónapon belül felszámolják a mintegy 600 franciaországi illegális cigánytelep mintegy felét, valamint hogy haladéktalanul kitoloncolják azokat a külföldi, elsősorban romániai és bulgáriai romákat, akik összeütközésbe kerültek a törvénnyel. A román külügyminiszter felvilágosítást kért Franciaországtól a tervbe vett intézkedésekről annak érdekében, hogy megállapíthassa ezek összeegyeztethetőségét a szabad mozgásnak az Európai Unió által garantált jogával.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).