Biztonsági stratégia: Románia leginkább Oroszországtól tart, a kisebbségek nem kockázati tényezők

Szerinte ez arra utal, hogy Bukarestben képtelenek önállóan gondolkodni. A nyilatkozat után a román külügyi tárca berendelte Oroszország bukaresti nagykövetét. A RIA Novosztyi orosz hírügynökség beszámolójában úgy fogalmazott: Moszkva akkor válik hivatalosan ellenséggé, amikor a román parlament jóváhagyja a stratégiát.

Az amerikai aggodalom tükörképe

Barabás T. János, a budapesti Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető elemzője a Krónika megkeresésére elmondta,

„Románia joggal aggódik a Fekete-tenger térségének biztonságáért, az oroszok hibrid hadviseléséért. De meglátásom szerint ezt a kihívást már kooperatívabb, európai partnereket bevonó politikával lehetne inkább kivédeni, összetettebb módon. A román stratégia fontossági sorrendben megkülönböztet fenyegetéseket, kockázatokat, és sérülékenységeket. Oroszország a legveszélyesebb kihívás kategóriában, a fenyegetések között a második helyen szerepel, az új típusú kihívások (információs háború, ellenséges érdekcsoportok) után. Az amerikaiaktól elsajátított védelmi doktrína az ilyen magas szintű kihívásra összetett választ, aktív intézkedéseket ír elő. Ami a gyakorlatban azt jelentheti, hogy apró lépésekkel erősítik a román védelmet, bővítik a fekete-tengeri hadgyakorlatokat, hangsúlyosabbá válik az információs tevékenység” – fogalmazott a szakértő.

Barabás úgy vélte, a térség védelmének erősítése magyar érdek is, de a hangzatos szólamokon túlmenően nem világos, hogy Bukarest hogyan akarna a szomszédokkal ebben ténylegesen együttműködni. „Így például a Románia számára legfontosabb biztonsági övezetben, a Fekete-tengeren nem tapasztalok román részről tényleges bolgár vagy török partnerséget. Ez utóbbi egyik oka lehet az alacsony szintű román reagálás a nyugati szövetségi rendszerekben lévő változásokra” – tette hozzá az elemző. Barabás T. János szerint a Krím egyoldalú annektálása is jelzi a román aggodalmak jogosságát, de a válasz összetettebb lehetne egy regionális összefogás által.

A külügyi intézet vezető kutatója szerint Magyarországra utal a védelmi stratégia a közepes nagyságú kihívásnak számító kockázatokat ecsetelő bekezdésében. Mégpedig az első helyen és szó szerinti fordításban ezekben a sorokban: „az úgynevezett illiberális kísértés megjelent Kelet-Európában, amelyet pragmatikus stratégiai opciókkal összekapcsolva, vagy anélkül, de mindenképpen társították a demokrácia hozzávetőleges értelmezésével. Marad a térségben egy fertőző kockázat, ami ráhatással lehet Románia gazdasági fejlődésére és ellenállóképességére”.

Barabás T. János szerint a homályos megfogalmazás visszaélésekre ad lehetőséget.

– értelmezte a dokumentum üzenetét az szakértő. Megjegyezte, ha a „fertőző kockázat” a magyar támogatásokra vonatkozik, akkor nem árt tudni, hogy azok az elhanyagolt régiókba mennek, az ottani közösségek összeomlásának megakadályozása céljából, s nem egy etnikumnak vannak címezve. „Kovászna, Szatmár vagy Szilágy megyékhez képest a déli Teleorman megye tízszer annyi infrastruktúra-befektetést kapott a román kormányzattól az elmúlt tíz évben. A Székelyföld vezető cégei az alacsony hatékonyságú textil- és ásványvíziparban vannak jelen, jelezve, hogy Bukarest nem viseli a szívén ezt a vidéket” – mondta az elemző.

Erősítenék a nemzeti érzést

A nemzeti kisebbségek nem jelennek meg kockázati tényezőként a stratégiában. Ezt jó jelnek nevezte a külügyi intézet kutatója. „Eddig sem volt hatékony politika a magyarság veszélyként való kezelése, arról nem beszélve, hogy egy magát otthon érző magyar közösség erősítené Romániát. Európában egyre kevésbé lehet veszélynek minősíteni kisebbségeket, és nem csupán az etnikaiakat” – emelte ki Barabás T. János. Megjegyezte ugyanakkor, hogy

Utalt arra, hogy a magyar–román viszonylatban az etnikai viszály fő forrása az eltérő történelemszemlélet. Bár létezik egy történelmi albizottság, az több mint húsz éve nem ülésezett. „Nagy eredménynek tartanám, ha a felek megegyeznének abban: Európában nem kell egyformán látni a történelmet, de attól még lehetnek kitűnőek a kapcsolatok. Lásd Napóleon Bonaparte igencsak eltérő megítélését Franciaországban, Angliában, Olaszországban, vagy Oroszországban” – nyomatékosította Barabás T. János.