Hirdetés

Románia kész befogadni közel kétezer migránst

Románia 1942 menekült befogadását ajánlotta fel a közelmúltban – közölte Teodor Meleşcanu külügyminiszter pénteken a Realitatea hírtelevíziónak adott interjúban.

Krónika

2017. augusztus 18., 19:552017. augusztus 18., 19:55

2017. augusztus 19., 00:062017. augusztus 19., 00:06

A román diplomácia vezetője elmondta: a már korábban befogadott mintegy 700 menekült mellé Románia 1942 Görögországban és Olaszországban tartózkodó menekült befogadását ajánlotta fel. A miniszter kifejtette: nem szabad összemosni azokat, akik a háború vagy a politikai üldözés elől menekülnek a gazdasági bevándorlókkal.

„Románia kinyilvánította a szolidaritását, noha azon az állásponton voltunk, hogy nem normális, hogy bevándorlási kvótákat rójanak ki ránk. Ugyanakkor kinyilvánítottuk készségünket egy bizonyos számú menekült befogadására” – magyarázta a külügyminiszter.

Hirdetés

Teodor Meleşcanu hangsúlyozta, hogy Románia „hangsúlyosan részt vesz azokban a műveletekben, amelyek a Fekete-tengeri menekülthullám leállítására, a veszélyesen menekülők megmentésére irányul”. Ugyanakkor egy olyan kezdeményezés kidolgozásán is dolgozik, amely keretében Románia ötven csendőrt és rendőrt küld az iraki biztonsági erők felkészítésére.

A miniszter azt is megemlítette, hogy Románia vállalta: 800 ezer euróval járul hozzá az Iszlám Állam elleni koalíció költségeihez és a háború sújtotta térség civil lakosságának a megsegítéséhez.

„E négy évre szóló, évi 200 ezer eurós hozzájárulás mellett egy 340 ezer eurós hozzájárulást is vállaltunk, amelyet elsősorban a szíriai nélkülözőknek szánunk. (.) Emellett hozzá fogunk járulni – még nem rögzítettük, hogy mennyivel – a jelenleg Törökországban élő szíriai menekültek megsegítésére létrehozott EU-s alaphoz” – részletezte Meleşcanu az ország erőfeszítéseit.

Románia 2015-ben a kötelező kvóták ellen szavazott, azt hangoztatva, hogy a tagországoknak önkéntes felajánlások alapján kellene menedékkérőket átvenniük a migrációs nyomás által leginkább sújtott uniós tagállamoktól. A román hatóságok mindazonáltal nem tagadták meg a brüsszeli kvótarendszer alkalmazását.

A román bevándorlási hivatal (IGI) a múlt hét végén közölt először adatokat a befogadott menedékkérőkről. Ezek szerint a bukaresti, giurgiui, radóczi (Rădăuti), galaci illetve a Máramaros megyei nagysomkúti befogadóközpontban összesen 521 szíriai, 131 iraki, 45 eritreai és 13 jemeni – más uniós tagállamoktól átvett – menedékkérőt helyeztek el.

A brüsszeli kvóták szerint Romániának elvileg a menedékkérők 3,8 százalékát kellene átvennie. Az első 160 ezer menedékkérő szétosztása nyomán 4180, Olaszországba vagy Görögországba érkezett migránst kellett volna Romániába telepíteni. tájékoztatása szerint a menekülteket Görögországból és Olaszországból telepítenék át.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Nicușor Dannak van mit a tejbe aprítania – derül ki a friss vagyonnyilatkozatából

Közzétette kedd este a vagyonnyilatkozatát Nicușor Dan államfő.

Nicușor Dannak van mit a tejbe aprítania – derül ki a friss vagyonnyilatkozatából
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Bolojan nekiment Nicușor Dannak, szerinte nem hazudott a PNL a PSD-kormány támogatása kapcsán

Nicușor Dan nem úgy járt el, hogy növelje a bizalmat közte és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) között, amikor a párt tudta nélkül Adrian Veșteát nevezte ki miniszterelnöknek – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Bolojan nekiment Nicușor Dannak, szerinte nem hazudott a PNL a PSD-kormány támogatása kapcsán
2026. június 30., kedd

Románia több mint kétmilliárd euróért vásárol légvédelmi eszközöket egy izraeli cégtől

SPYDER mobil légvédelmi rendszer beszerzéséről írt alá Románia stratégiai keretmegállapodást az izraeli Rafael Advanced Defense Systems céggel a; a szerződés becsült értéke meghaladja a 2 milliárd eurót.

Románia több mint kétmilliárd euróért vásárol légvédelmi eszközöket egy izraeli cégtől
2026. június 30., kedd

Nicușor Dan szerint nincs ok pánikra, Románia működik

Nicușor Dan szerint a korábbi kormányalakítási megbízások után még volt alapja annak a várakozásnak, hogy az új kabinet megkapja a parlament bizalmát, mostanra azonban bizonyossá vált, hogy egy újabb kormányfőjelölt nem szerezne többséget.

Nicușor Dan szerint nincs ok pánikra, Románia működik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Robbanótöltettel felszerelt drón maradványaira bukkantak Tulcea megyében

Robbanótöltettel felszerelt drón maradványaira bukkantak Tulcea megyében. Idén 15 drón hatolt be illetéktelenül a román légtérbe, és 14 esetben azonosítottak drónokat vagy drónmaradványokat román területen – közölte a védelmi minisztérium.

Robbanótöltettel felszerelt drón maradványaira bukkantak Tulcea megyében
2026. június 30., kedd

Marad a vörös hőségriasztás, kedden 41 fok is lehet

Kedden is vörös, vagyis harmadfokú hőségriasztás van érvényben Románia háromnegyed részén; helyenként 40 Celsius-fok feletti nappali csúcsértékek várhatók – figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Marad a vörös hőségriasztás, kedden 41 fok is lehet
2026. június 30., kedd

Halálos áldozatot követelt Romániában is a kánikula, több erdélyi megyében okozott kárt a viharos időjárás

Országszerte több mint 40 személy szorult orvosi ellátásra hétfőn a kánikula miatt, közülük 31-et kórházba szállítottak. Egy személy életét vesztette.

Halálos áldozatot követelt Romániában is a kánikula, több erdélyi megyében okozott kárt a viharos időjárás
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A jelek szerint teljes jogkörű kormány nélkül kezdődik a parlamenti szünet

Vélhetően korlátozott jogkörű ügyvivői kormány marad Románia élén a következő hetekben, hónapokban is, miután a szerdán kezdődő parlamenti szünetig vajmi kevés az esély arra, hogy a pártok megállapodásra jussanak egy új kabinetről.

A jelek szerint teljes jogkörű kormány nélkül kezdődik a parlamenti szünet
2026. június 29., hétfő

Kánikula idején gondoskodniuk kell a munkáltatóknak az alkalmazottak biztonságáról

Az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS), Románia egyik legnagyobb érdekvédelmi szövetsége hétfőn felhívta a figyelmet: a munkáltatóknak gondoskodniuk kell az alkalmazottak egészségügyi védelméről kánikula idején.

Kánikula idején gondoskodniuk kell a munkáltatóknak az alkalmazottak biztonságáról
2026. június 29., hétfő

Kelemen Hunor: mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.

Kelemen Hunor: mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét
Hirdetés
Hirdetés