
Románia határozottan és visszavonhatatlanul elutasítja Katalónia egyoldalú függetlenségi nyilatkozatát – közölte a bukaresti külügyminisztérium szombaton.
2017. október 28., 13:352017. október 28., 13:35
2017. október 28., 16:262017. október 28., 16:26
Spanyolország fontos stratégiai szövetségese Romániának, amely továbbra is határozottan kiáll Spanyolország szuverenitása és területi épsége mellett – olvasható a szombaton kibocsátott közleményben. A bukaresti szaktárca leszögezi: egy állam belső rendjének megváltoztatása csak akkor lehet legitim, ha tiszteletben tartja az alkotmányt és a jogrendet.
„Románia következetesen kiáll a nemzetközi jog tiszteletben tartása mellett, amely nem tesz lehetővé területmódosítást az illető ország beleegyezése nélkül.
A katalán parlamenti függetlenségi pártjai pénteken Barcelonában megszavazták a független „Katalán Köztársaság” létrehozását célzó javaslatot, ezután a spanyol kormány este bejelentette a katalán kormány és törvényhozás feloszlatását, és azt, hogy előrehozott parlamenti választást írnak ki december 21-re Katalóniában.
Romániában fokozott figyelemmel követték a madridi tiltás ellenére október elsején megszervezett katalán függetlenségi népszavazást és a referendum után kialakult helyzetet. A bukaresti médiában rendszeresen visszatérő katalán-székely párhuzamot Kelemen Hunor RMDSZ-elnök korábban határozottan elutasította. Szerinte egyáltalán nem lehet egyenlőségjelet tenni a katalán függetlenségi törekvések és a székelyföldi autonómiaigény közé, ahogy azt a szakadár törekvések európai térhódításától tartó román média sugallja.
Kelemen Hunor október 6-i aradi sajtóértekezletén kifejtette: a katalánok sosem állították magukról, hogy kisebbség lennének, nincsen anyaországuk, ők nemzetnek nevezik magukat. Ezzel szemben a romániai magyarok, amikor kulturális vagy regionális autonómiát javasoltak, azt a román államon belül tervezték megvalósítani. „A romániai magyarok parlamenti eszközökkel, párbeszéddel próbálják kivívni azokat a jogokat, amelyek lehető teszik nemzeti önazonosságuk megőrzését szülőföldjükön” – szögezte le az RMDSZ elnöke.

Romániai magyar politikusok szerint nem lehet egy lapon emlegetni a katalánok függetlenségi, valamint az erdélyi, székelyföldi magyarok autonómiatörekvéseit. A katalóniai népszavazás kapcsán számos bukaresti véleményformáló azzal riogat, hogy a Székelyföld autonómiája a függetlenség „előszobája” lenne.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!