Hirdetés

Románia 2020-ig ünnepli a centenáriumot

Románia 2020-ig meghosszabbítja az Erdéllyel való egyesülés centenáriumi ünnepségsorozatát – jelentette be pénteken Gyulafehérváron egy sajtótájékoztatón George Ivașcu, a kultúra és a nemzeti identitás román minisztere.

MTI

2018. április 27., 20:042018. április 27., 20:04

A tárcavezető szerint a történelmi valóság követelte meg, hogy 2020-ig meghosszabbítsák a centenáriumi ünnepségsorozatot. „Nem felejthetjük el, hogy 1919-ben olyan fontos országok ismerték el az ország új státusát, mint Franciaország és az Amerikai Egyesült Államok” – idézte az Agerpres hírügynökség a minisztert. Amint Ivașcu felidézte, ezek az elismerések addig tartottak, míg 1920-ban békeszerződés rögzítette Nagy-Románia határait.

A miniszter tájékoztatása szerint a tárcához 1159 pályázatot nyújtottak be centenáriumi rendezvények finanszírozására, amelyek közül százat bíráltak eddig el, és a nyertes pályázatok listája folyamatosan bővül.

Hirdetés

George Ivașcu bizakodónak mutatkozott abban a tekintetben, hogy a december elsejei centenáriumi ünnepségre sikerül felállítani Gyulafehérváron az egyesülés emlékművét. Az elmúlt év végén a kormány 18,8 millió lejt utalt ki erre a célra. Az alkotás kivitelezésére az elkövetkező hetekben kötik meg a szerződést Mihai Buculei képzőművésszel.

George Ivașcu Gyulafehérváron a helyi 1918. december 1. Egyetem és a román külügyminisztérium által szervezett rendezvényen vett részt pénteken. Az eseményre a Bukarestbe akkreditált nagyköveteket is meghívták.

A gyulafehérvári egyesülés emlékműve látványtervének az elkészítésére 1993-ban hirdették meg az első pályázatot. Ezt is, akárcsak a 15 évvel későbbi újabb pályázatot Mihai Buculei szobrászművész, a Bukaresti Nemzeti Művészeti Egyetem volt tanára nyerte egy 22 méter magas, kőből megépítendő alkotás tervével. Az alkotás tulajdonképpen négy egymással szembefordított kereszt, amelyek csúcsai boltívesen egymásba folynak.

A magyar történelmi tudatban Erdély elvesztése 1920. június 4-éhez, a versailles-i Trianon-palotában aláírt békeszerződéshez kötődik, a román történelmi tudat 1918. december elsejét, az e napon tartott gyulafehérvári nagygyűlést tekinti Erdély és Románia egyesülése dátumának.

Az 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés alkalmával az erdélyi, a bánsági és a magyarországi románok mintegy százezer küldötte nyilvánította ki egyoldalúan az általuk lakott területek és Románia egyesülését. A nagygyűlés által elfogadott kiáltvány teljes szabadságot, anyanyelvű közigazgatást és igazságszolgáltatást, valamint arányos képviseletet ígért a Romániához csatlakozó népeknek. Az erdélyi magyar szervezetek a kiáltvány kisebbségekre vonatkozó részét az autonómia korabeli terminusokkal való körülírásaként értelmezik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
2026. november 02., hétfő

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron

Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron
2026. november 02., hétfő

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?

2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság

Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Ismét van tej-kifli program Maros megyében
Ismét van tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

2026. november 02., hétfő

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter
Hirdetés
Hirdetés