Hirdetés

Román–bolgár nézeteltérés a fekete-tengeri flotta terve miatt

Senki sem akar NATO-flottát létrehozni a Fekete-tengeren, Románia azt javasolta, hogy a török, bolgár és román haditengerészet közösen gyakorlatozzon a NATO égisze alatt – jelentette ki Klaus Johannis román államfő.

Krónika

2016. június 17., 10:132016. június 17., 10:13

2016. június 17., 15:512016. június 17., 15:51

Johannis arra reagált, hogy Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök az ország államfőjével, Roszen Plevnelievvel közösen tartott sajtótájékoztatóján csütörtökön azt mondta: Bulgária nem fog semmi olyan fekete-tengeri NATO-flottához csatlakozni, amelynek az orosz fegyveres erők elrettentése lenne a célja.

A román elnök előző nap hivatalos látogatáson Szófiában tárgyalt a bolgár vezetőkkel, egyebek mellett Románia úgynevezett „Fekete-tengeri kezdeményezéséről\", amelyet a közelgő NATO-csúcs elé akar terjeszteni. A bukaresti hírtelevíziók beszámolói szerint a két államfő szerdai közös sajtóértekezletén még Plevnielev is nyíltan támogatta a román kezdeményezést, csütörtökre azonban a bolgár álláspontban „180 fokos fordulat\" következett be, amit Bukarestben az orosz tiltakozásnak tulajdonítanak.

Az MTI által idézett román média szerint Andrej Kelin, a moszkvai külügyminisztérium egyik tisztségviselője szerda este úgy nyilatkozott: a Fekete-tenger nem a NATO-é, és ha állandó haditengerészeti erőt akar oda telepíteni, az destabilizálja a térséget. „Nem hiszem, hogy egy ilyen döntés javítana a NATO és Oroszország viszonyán\" – mondta a moszkvai külügyi tisztségviselő.

„Senki sem akar flottát létrehozni, ez butaság\" – bizonygatta eközben Johannis, aki szerint azonban a három Fekete-tengeri ország, Románia, Bulgária és Törökország haditengerészetének közös gyakorlatait és erősítendő együttműködését a NATO ernyője alatt kell megszervezni, hiszen egymás szövetségesei a NATO-ban.

Az Észak-Atlanti szövetség júliusi csúcstalálkozója közeledtével Románia következetesen hangoztatja, hogy a NATO-nak erősítenie kell önvédelmi képességét a keleti szárnyon, beleértve egy többnemzetiségű tengerészeti erő megszervezését a Fekete-tengeren. Erről a román védelmi miniszter korábban azt mondta: nem flottáról, hanem egyfajta „megerősített együttműködésről\" van szó, amelynek gyakorlataihoz esetenként olyan NATO-partnerországok hadihajói is csatlakozhatnak, mint Ukrajna vagy Grúzia.

A Krím-félsziget orosz annektálása óta amerikai, brit és francia hadihajók egymást váltva rendszeresen érkeznek NATO-hadgyakorlatokra a román és bolgár vizekre. A nyugati országok hadihajói azért nem állomásozhatnak hosszabb ideig a térségben, mert a Boszporuszról szóló 1936-os montreaux-i egyezmény szerint a fekete-tengeri partszakasszal nem rendelkező országok hadihajói legfeljebb 21 napig maradhatnak a Fekete-tengeren.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje

Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében

A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében
2026. július 02., csütörtök

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel

Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál

A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál
2026. július 01., szerda

Terrorista propaganda terjesztése miatt kiutasítottak Romániából egy marokkói férfit

Tíz évre kiutasították Romániából azt a marokkói állampolgárt, akit a Román Hírszerző Szolgálat szerint terrorista propagandatevékenység és romániai személyek radikalizálása miatt nemkívánatos személlyé nyilvánítottak.

Terrorista propaganda terjesztése miatt kiutasítottak Romániából egy marokkói férfit
2026. július 01., szerda

Temesvár német polgármestere kifakadt a kisebbségeket kémkedéssel gyanúsítók ellen

Dominic Fritz szerint árt Romániának, ha etnikai hovatartozásuk alapján megkérdőjelezik a nemzeti kisebbségek hazafiságát. Temesvár polgármestere, USR-elnök úgy véli, a gyűlöletkeltés és az összeesküvés-elméletek gyengítik az országot és európai szerepét.

Temesvár német polgármestere kifakadt a kisebbségeket kémkedéssel gyanúsítók ellen
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Az AUR kezdeményezi Nicușor Dan tisztségből való felfüggesztését és az előre hozott választások előkészítését

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerdán úgy döntött, hogy kezdeményezi Nicușor Dan államfő tisztségből való felfüggesztését, illetve megindítja az előre hozott parlamenti választások kiírásához szükséges eljárást – közölte a párt.

Az AUR kezdeményezi Nicușor Dan tisztségből való felfüggesztését és az előre hozott választások előkészítését
2026. július 01., szerda

Grindeanu: Bolojan szándékosan akadályozza a kormányalakítást

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szándékosan késlelteti és akadályozza a teljes jogkörrel rendelkező kormány megalakítását – állította szerdán Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

Grindeanu: Bolojan szándékosan akadályozza a kormányalakítást
2026. július 01., szerda

Van pénz a nyugdíjakra és az állami fizetésekre? Az ügyvivő miniszterelnök elmondta

Nincs veszélyben a bérek és nyugdíjak kifizetése, és jelenleg nem áll fenn annak a kockázata, hogy az állam ne tudná teljesíteni ezeket a kötelezettségeit – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Van pénz a nyugdíjakra és az állami fizetésekre? Az ügyvivő miniszterelnök elmondta
Hirdetés
Hirdetés