Hirdetés

Román véleményformálók is helytelenítik a miniszterelnök kirohanását

A román parlamenti pártok és politikusok hallgatása közepette elsőként a bukaresti ellenzéki média két ismert publicistája emelt szót román részről Mihai Tudose kormányfő kijelentése ellen, aki akasztással fenyegetőzött az erdélyi magyar pártok közös autonómiaköveteléseit kommentálva.

MTI

2018. január 12., 18:102018. január 12., 18:10

2018. január 12., 18:122018. január 12., 18:12

Dan Tapalagă Hotnews.ro portálon pénteken közölt Kérj, bocsánatot, doktor úr című véleménycikkében úgy értékeli: a nemzetbiztonsági doktorátussal rendelkező román kormányfő meggondolatlan kijelentésével éppen azt a román nemzetbiztonságot veszélyeztette, amelyet vagdalkozásával védeni akart.

Idézet
Nem kell nemzetbiztonsági doktorátus annak megértéséhez, hogy saját országod biztonságát veszélyezteted, ha kormányfőként akasztással fenyegetsz egy kisebbséget. Az egyedüli megoldás: szórj mielőbb hamut a fejedre, és kérjél bocsánatot” – tanácsolja a román kormányfőnek a Hotnews publicistája.

Tapalagă szerint ahelyett, hogy a román külügyminisztérium kért volna magyarázatot Magyarország budapesti nagykövetétől arra, hogy egyes hírek szerint Orbán Viktor különmegbízottja közvetített az erdélyi magyar pártok között a közös autonómianyilatkozat kidolgozásánál, Tudose felelőtlen kirohanása miatt most mégis a román állam kapja az ütéseket.

Hirdetés

A kormánnyal szemben szintén kritikus hangot megütő Digi24 hírtelevízió vendégeként Cristian Tudor Popescu publicista bírálta az akasztással fenyegetőző román kormányfőt. „Egyes újságok úgy tálalták, hogy Tudose jól asztalra csapott a magyaroknak. Hát nem: saját magát verte fejbe” – értékelte az elemző, aki helyeselte, hogy a kormányfő állást foglalt és elutasította, hogy autonómiáról tárgyaljon a magyar pártokkal, de elfogadhatatlannak nevezte az akasztást emlegető politikus nyilatkozatát. „Milyen partnerekre számíthat, milyen megbeszéléseket remél még Európában ezek után Románia miniszterelnöke? Erre nem gondolt?” – tette fel a műsorban a szónoki kérdést az ismert publicista.

A román média jelentős része csak pénteken fedezte fel Tudose nyilatkozatát, miután a magyar külügyminisztérium bekérette miatta Románia budapesti nagykövetét. A Realitatea hírtelevízió által szerda este telefonon kérdezett Mihai Tudose miniszterelnök egy zászlóállítási kísérletre adott válaszával példázta, hogy miként viszonyul a magyar autonómiatörekvésekhez. A kormányfő felidézte: a zászlóállítási kísérletkor is világossá tette, hogy „ha a zászló lobogni fog, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is”.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
2026. november 02., hétfő

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron

Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron
2026. november 02., hétfő

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?

2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság

Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Ismét van tej-kifli program Maros megyében
Ismét van tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

2026. november 02., hétfő

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter
Hirdetés
Hirdetés