Hirdetés

Romahelyzet: apró pozitívumok

Bár még mindig diszkrimináció áldozatai, és továbbra is szegénységben élnek, az utóbbi években folyamatosan növekszik azon romániai romák száma, akik részt vesznek az oktatásban, ugyanakkor továbbra is nehezen találnak maguknak állást és lakást – derül ki az AFP hírügynökség írásából.

Balogh Levente

2010. augusztus 05., 10:002010. augusztus 05., 10:00

Ilie Dincă, a romaintegrációért felelős ügynökség elnöke elmondta, meghozta első eredményeit az oktatás területén bevezetett pozitív diszkrimináció, amelynek nyomán „egyértelmű fejlődés” tapasztalható. Az oktatási tárca adatai szerint a gimnáziumokban évente háromezer, az egyetemeken ötszáz helyet tartanak fenn kimondottan a cigány diákok számára.

Országos szinten a magát cigánynak valló 250 ezer diák 11 százaléka roma nyelvű órákra is jár, mintegy ötszázan pedig kizárólag ezen a nyelven végzik tanulmányaikat. A romaintegráció elhanyagolása miatt Párizs által épp a napokban bírált román hatóságok az utóbbi években 430 roma nyelven oktató tanárt alkalmaztak, kívülük pedig olyan mediátorokat is szerződtettek, akik folyamatosan tartják a kapcsolatot a diákok, családjuk és a tanárok között annak érdekében, hogy ne maradjanak ki az iskolából.

„Ez a világon egyedülálló teljesítmény” – jellemezte a helyzetet Gheorghe Sarău roma nyelven oktató tanár, az oktatási tárca tanácsadója. A francia hírügynökség arra is rámutat, hogy a romániai cigány közösség egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférése is javult, miután nyolcszáz egészségügyi mediátort is kiképeztek, ez ugyanakkor még mindig édeskevés a mintegy másfél-két milliós lélekszámú közösség számára. A riport aktualitását az adja, hogy az elmúlt időszakban ismét a figyelem középpontjába kerültek a Franciaországba vándorolt romániai cigányok által elkövetett bűncselekmények, a francia hatóságok pedig egyrészt szigorítani kívánják a bevándorlási feltételeket, másrészt a román kormányt is bírálták.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés