
A Szociáldemokrata Párt (PSD) egyszerű indítványt nyújt be Raluca Prună igazságügy-miniszter ellen, az igazságügyi alkalmazottak pedig a miniszter alkalmatlanságát hangoztatják, miután a tárcavezető váratlanul beismerte: hazudott, amikor hónapokkal ezelőtt arról biztosította a strasbourgi emberjogi bíróságot (EJEB), hogy Románia elkülönített egymilliárd eurót hét új börtön felépítésére.
2016. október 10., 15:412016. október 10., 15:41
Liviu Dragnea, a PSD elnöke hétfőn jelentette be, hogy A hazugság is öl címmel egyszerű indítványt terjesztenek be a miniszter ellen a képviselőházban. A párt hétfőn készül benyújtani a szöveget.
„Rendkívül súlyos dolognak tartom, hogy a román kormány egyik tagja nyilvánosan kijelenti: hazudott az EJEB bíráinak. Mint gondolnak azok az emberek rólunk? Milyen színben tűnik fel Románia?” – tette fel a kérdést Dragnea még vasárnap este.
A politikus arra figyelmeztette a szakértői kormány tagjait: még ha úgy is érzik, védettek, és a törvények fölött állnak, előbb-utóbb mindenkinek számot kell adnia az okozott károk miatt. Az egyszerű indítványt a bizalmatlansági indítvánnyal ellentétben nem a kormány egésze, hanem egy miniszter ellen szokták benyújtani, esetleges megszavazása pedig nem vonja automatikusan maga után az érintett tárcavezető leváltását.
Eközben hétfőn az Országos Börtönfelügyelet (ANP) Omnia nevű szakszervezete kemény hangú nyilatkozatban bírálta a minisztert. A szakszervezet emlékeztet: a bírák és az ügyészek, a bírósági írnokok és a börtönök alkalmazottai is elégedetlenek, mivel – álláspontjuk szerint – Prună nem csupán akkor hazudott, amikor az EJEB bíráit megtévesztette, hanem akkor is, amikor azt állította, rendelkezik az igazságügyi tárca vezetéséhez szükséges szakmai tudással. Ehhez képest – a közlemény szerzői szerint – képtelen volt megoldani az igazságügyi rendszer gondjait. A szakszervezet ezért a miniszter lemondását követeli.
Prună a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) múlt heti ülésén tette a váratlan beismerést, a tárcavezető a Mediafax hétvégi tájékoztatása szerint közölte, ez csak „jó szándék\" volt a bukaresti kormány részéről, amelynek viszont nincs elegendő forrása büntetés-végrehajtási intézetek létrehozására. Romániát tetemes bírság fenyegeti a fegyházak túlzsúfoltsága miatt.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!