
Magasabb elvárások. Raed Arafat szerint számon kellene tartani, hogy egy orvos hány pácienst vizsgált meg a munkaidejében
Az állami kórházakban jelenleg rövidített programmal dolgoznak az orvosok, a béremelések után azonban elvárható tőlük, hogy ledolgozzák a nyolc órát – véli az országos katasztrófavédelmi felügyelőség vezetője, Raed Arafat.
2018. október 27., 16:132018. október 27., 16:13
2018. október 28., 23:372018. október 28., 23:37
„Minden városban vannak orvosok, akik az állami és a magánszektorban is munkát vállalnak. Meg kell vizsgálni ezt a jelenséget, meg kellene szabni egy nyolcórás munkaidőt, és valószínűleg lenne megoldás arra is, hogy program után máshol is dolgozzanak” – fogalmazott Arafat a Digi24 televízió műsorában.
A belügyi államtitkár rámutatott, erre vonatkozó szabályozás létezik, „ezt azonban gyakorlatba is kellene ültetni”. Arafat szerint jelenleg az orvosok rövidített program szerint dolgoznak az állami kórházakban. „Nem tudom, létezik-e még egy ország, ahol ilyen program lenne a közszférában” – mondta, hozzátéve,
Raed Arafat ugyanakkor hangsúlyozta, időszakosan ellenőrizni kellene bizonyos mutatók alapján az orvosok munkáját, számon kellene tartani például azt, hogy egy orvos mennyit dolgozott, hány pácienst vizsgált meg, „milyen eredményeket tud felmutatni a közszférában”.
Az államtitkár beszélt a műsorban a kórházigazgatók feladatáról is. „A menedzsernek tudnia kell, hogy felelősséggel tartozik a munkájáért, azért, ahogy a kórház működik, ahogyan kinéz, és akkor elvárhatnánk, hogy ellátás, tisztaság szempontjából ugyanazt nyújtsák a közkórházak, mint amit a magánkórházak” – hangoztatta.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.
Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
szóljon hozzá!