
Fotó: MTI/Baranyi Ildikó
Még idén ősszel meg szeretnénk rendezni a család meghatározására vonatkozó alkotmánymódosítási népszavazást – közölte szombaton Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a politikai alakulat Országos Végrehajtó Bizottságának ülésén.
2017. szeptember 02., 20:592017. szeptember 02., 20:59
2017. szeptember 03., 12:392017. szeptember 03., 12:39
A PSD ugyanakkor prioritásként kezeli a prevenciós törvényt, a Szuverén Fejlesztési és Befektetési Alapra vonatkozó törvényt, az igazságügyi törvényeket, a nyugdíjtörvényt és az elektromos áramra, földgázra vonatkozó jogszabály elfogadását is, írta az Agerpres.
Fontosnak tartják ugyanakkor a mezőgazdasági és erdőterületek eladását szabályozó új törvényt is, mert
- fogalmazott a párt vezetője.
Az állami költségvetés törvénytervezete októberben kerül a parlament elé. Prioritást élvez a párt szerint a közigazgatási törvénykönyv, a helyi adókat szabályozó jogszabály és a lobbitörvény is, tette hozzá Dragnea.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
szóljon hozzá!