
Édes bosszú. Ponta volt pártja „katonáival” erősít
Kilépett a Szociáldemokrata Pártból (PSD) és a Victor Ponta által vezetett Pro Románia párthoz csatlakozott négy képviselő: Mihai Valentin Popa, Mihai Mohaci, Ion Spânu és Ion Mocioalcă – írja az Agerpres. Az ellenzéki média számításai szerint a PSD-ALDE koalíció ezzel elvesztette többségét a képviselőházban.
2018. december 03., 16:272018. december 03., 16:27
2018. december 03., 17:332018. december 03., 17:33
A hírt Victor Ponta jelentette be hétfőn, a parlament épületében tartott sajtótájékoztatón. Ponta elmondta, a négy honatyával 17 éven át dolgozott együtt a Szociáldemokrata Párton belül, „még abban az időben, amikor mások a PD vagy a PRM tagjai voltak.”
– nyomatékosította Ponta, aki szerint az általa vezetett politikai alakulat balközép ideológiájú, Európa-párti, a fejlődést tűzi ki célul, és olyan emberekből áll, akik képesek jól kormányozni az országot. A Pro Románia elnöke hozzátette,
Arra a kérdésre, hogyan fognak szavazni a Pro Románia-párti képviselők egy bizalmatlansági indítvány esetén, a volt miniszterelnök azt felelte, hogy erről a 16 képviselő közösen, demokratikus módon fog dönteni. „Azt már megbeszéltük, hogy nem akarjuk, hogy Dăncilă asszony maradjon a kormányfő, de semmiképpen sem szándékozunk Orban úrral helyettesíteni őt, mert azt jelentené, hogy cseberből vederbe esünk. A Dăncilă-kormányt egy jóval kompetensebb és felkészültebb kormányra szeretnénk lecserélni” – tette hozzá Ponta.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!