
Akik kormányváltást akartak, a szó konkrét és átvitt értelmében is hajlandóak lettek volna holttesteken átgázolni. Én viszont nem hiszem, hogy holttesteken átgázolva is ragaszkodni kell egy tisztséghez – jelentette ki Victor Ponta volt miniszterelnök első interjújában, amelyet lemondását követően adott a TV SUD nevű csatornának.
2015. december 23., 17:082015. december 23., 17:08
2015. december 23., 18:402015. december 23., 18:40
Mint ismeretes, Pontát az október 30-án a bukaresti Colectiv nevű szórakozóhelyen kitört, azóta már 63 halálos áldozatot követelő, a tragédiáért a romániai közéletet eluraló általános korrupciót felelőssé tevő népharag buktatta meg.
Ponta elmondta: sajnálja, hogy bizonyos projekteket nem tudott befejezni, másokat pedig nem jobban valósított meg, ugyanakkor az volt az a pillanat, amikor úgy érezte: be kell nyújtania a lemondását. A jövőre vonatkozóan reményét fejezte ki, hogy soha többé nem hangzik el az „embereknek kellett meghalniuk, hogy leváltsuk a kormányt” mondat. Megismételte: a választás útján elnyert tisztségről való lemondásról szóló döntés nem volt könnyű, de nem akart holttesteken átgázolni a megtartása érdekében.
Ponta kedden délután a Gorj megyei Târgu Jiura, saját választókerületébe látogatott, ahol egy másik kérdésre válaszolva azt mondta: a lemondásról szóló döntésről mással is egyeztetett, erről azonban csak „a megfelelő pillanatban” fog beszélni.
A volt miniszterelnök egyébként azt is közölte: a jövő évi választásokon is harcba szállna a képviselőségért, amennyiben pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) helyet biztosít számára a listáján.
Mint ismeretes, Ponta november 4-én, a klubtragédia után a politikai osztály megtisztulását és a korrupció felszámolását követelő, egyre népesebb utcai tüntetések nyomán jelentette be saját és kormánya lemondását.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.
Tíz évre kiutasították Romániából azt a marokkói állampolgárt, akit a Román Hírszerző Szolgálat szerint terrorista propagandatevékenység és romániai személyek radikalizálása miatt nemkívánatos személlyé nyilvánítottak.
Dominic Fritz szerint árt Romániának, ha etnikai hovatartozásuk alapján megkérdőjelezik a nemzeti kisebbségek hazafiságát. Temesvár polgármestere, USR-elnök úgy véli, a gyűlöletkeltés és az összeesküvés-elméletek gyengítik az országot és európai szerepét.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerdán úgy döntött, hogy kezdeményezi Nicușor Dan államfő tisztségből való felfüggesztését, illetve megindítja az előre hozott parlamenti választások kiírásához szükséges eljárást – közölte a párt.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szándékosan késlelteti és akadályozza a teljes jogkörrel rendelkező kormány megalakítását – állította szerdán Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
Nincs veszélyben a bérek és nyugdíjak kifizetése, és jelenleg nem áll fenn annak a kockázata, hogy az állam ne tudná teljesíteni ezeket a kötelezettségeit – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
szóljon hozzá!