
A Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetőségének azon tagjai, akik korábban megkapták a Románia Csillaga érdemrendet, csatlakoztak a kormánypárt európai parlamenti (EP) képviselője, Corina Creţu azon kezdeményezéséhez, hogy vonják vissza a kitüntetést Tőkés Lászlótól – jelentette be pénteken Victor Ponta miniszterelnök, a PSD elnöke.
2013. szeptember 01., 15:412013. szeptember 01., 15:41
2013. szeptember 01., 15:492013. szeptember 01., 15:49
Ponta szerint ezzel teljesítődtek azok a feltételek, amelyek alapján Traian Băsescu államfő visszavonhatja az érdemrendet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökétől, aki egyben EP-képviselő is. „Azt várjuk, hogy Románia elnöke most, hogy teljesítődtek a feltételek – amikor én kértem fel, rá jellemző ürügyet talált – mutassuk meg, hogy azok, akik Románia alkotmányos érdekei ellen lépnek fel, nem kaphatnak kitüntetést az ország elnökétől. A jövőre nézve el kell határolódnunk az ilyen megnyilvánulásoktól\" – jelentette ki Ponta.
Megszólalt az ügyben Adrian Năstase, a PSD korrupció miatt tavaly két év szabadságvesztésre ítélt, de azóta szabadlábra helyezett exkormányfője is. Năstase szerint Băsescu azáltal, hogy kitüntette a kollektív jogokat követelő Tőkés, közvetve elismerte azok létjogosultságát, ez, a szavazatszerzést célzó konjunkturális kompromisszum viszont most megbosszulta magát.
Mint arról beszámoltunk, Corina Creţu csütörtökön az érdemrendek bukaresti becsületbíróságához intézett levelében azzal indokolja javaslatát, hogy szerinte brüsszeli képviselőtársa megkérdőjelezte Románia egységes és oszthatatlan nemzetállami jellegét, amikor magyar védhatalmi státust kért Erdélynek. Corina Creţu szerint az Orbán Viktor magyar kormányfő figyelmébe ajánlott védhatalmi státus kezdeményezése Tőkés ama „nemzetellenes\" nyilatkozatainak és tetteinek sorába tartozik, amelyek keretében korábban felvetette az „etnikai alapú autonómia veszélyes tézisét\".
A bukaresti államelnöki hivatal nemrég azzal utasította el Victor Ponta kormányfő hasonló kérését, hogy az érdemrend visszavonását csak azok – 1311 személy – kezdeményezhetik, akik már megkapták a magas rangú állami kitüntetést. A Cotroceni-palotából érkezett elutasítás miatt fordult Creţu a román érdemrendek héttagú becsületbíróságához, amely azok felett „ítélkezik\", akik méltatlan cselekedeteikkel erkölcsi kárt okoznak a rend birtoklóinak.
Tőkés: az erő számít
A kisebbségi politikában csak a nyers erő számít; nem lehet gyáván, vagy engedékenyen eredményt elérni, ezért sürgettem határozottabb anyaországi fellépést Tusnádfürdőn – mondta Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a Népszabadságnak. Beszélt magyar összefogásról, és arról is, hogy Bukarestnek szakítania kell az évszázados nagyromán sovinizmussal.
Tőkés az interjúban elmondta: erő felmutatása nélkül nem lehet Erdélyben politizálni. Az önfeladás korszakának véget kell vetni: túl sokszor csapták már be az erdélyi magyar politikusokat román kollégáik, és túl sok egyoldalú gesztust tettek már a romániai magyarság képviselői, és Budapest is a szocialista kormányzat alatt románoknak. Szerencsére elkezdődött valami változás: az európai parlamenti képviselő kitért arra, hogy a kormány végre határozottabban kiáll a határon túli magyarság mellett, mint a szocialisták idejében, és hogy a Fidesz is támogatja a döcögve, de lassan talán révbe érő erdélyi magyar összefogást.
Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.
Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
szóljon hozzá!