
Zárolták a Szociáldemokrata Párt (PSD) egyik bankszámláját a bukaresti főpolgármesteri hivatallal szemben felhalmozott 55 ezer eurós tartozás miatt.
2016. január 17., 14:442016. január 17., 14:44
2016. január 17., 16:222016. január 17., 16:22
Az adósság onnan ered, hogy az alakulat a fővárosi önkormányzattal akarta kifizettetni annak a 2014. szeptember 20-án rendezett nagygyűlésnek a költségeit, amelyen Victor Ponta akkori pártelnök-kormányfő bejelentette indulását az államfőválasztáson. (Az időpont egybeesett Ponta születésnapjával, a rendezvényen pedig a PSD 70 ezer szimpatizánsa vett részt).
Tavalyi megválasztását követően Liviu Dragnea pártelnök elismerte: a Nemzeti Aréna 55 ezer eurós bérleti díját az alakulat nem térítette meg, erre azonban sor kerül, amint a PSD tagjai maradéktalanul kifizetik tagsági díjukat.
Băsescuék kizárták a „társkeresőt\"
Kizárta soraiból a Traian Băsescu volt államfő vezette Népi Mozgalom (MP) pártja a Giurgiu városi szervezet magának nyilvánosan társat kereső elnökét. Az eddig a megyeszékhely polgármesteri tisztségére pályázó Bogdan Crăcea egy napokban rendezett sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a közelgő önkormányzati választásokra tekintettel élettársat keres magának, mivel „minden szempontból felkészültnek kell lennie\". A politikus arra kérte az érdeklődő hölgyeket, hogy jelentkezzenek a Facebook-profilján vagy hagyják hátra elérhetőségüket a pártszékháznál. Traian Băsescu az MP szombati országos gyűlésén ellenezte Crăcea kizárását, mondván: párttársa „kiváló üzeneteket fogalmazott meg\", de most már ideje lenne leállnia, és bemutatnia a választottját.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!