
Fotó: Facebook/PRO România
Victor Ponta, a jelek szerint a bejutási küszöb alatt ragadt Pro Románia elnöke a parlamenti választások lezárulta után Facebook-oldalán köszönte meg a támogatást mindazoknak, akik mellette álltak.
2020. december 07., 12:432020. december 07., 12:43
2020. december 07., 12:462020. december 07., 12:46
Ponta Facebook-bejegyzésében nemcsak köszönetet mondott, hanem biztatott is, illetve hangsúlyozta, hogy szerinte az új projektek ideje jött el:
Az Agerpres emlékeztet, a CURS-Avangarde által az Antena 3 televízió megrendelésére készített exit poll felmérés 21 óráig leadott voksokat tükröző eredménye szerint a Pro Románia szenátorjelöltjeire a választásra jogosultak 5%-a szavazott a vasárnapi parlamenti választáson, az alakulat képviselőjelöltjeire pedig a polgárok szintén 5%-a adta a voksát.
a Központi Választási Iroda (BEC) által hétfő délelőtt közölt hivatalos részleges eredmények szerint, több mint 62 százalékos feldolgozottságnál a Pro Románia 4,3 százalék alatt állt.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.
Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.
Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
1 hozzászólás