2010. május 26., 10:402010. május 26., 10:40
„A PDL-nek szolidárisnak kell mutatkoznia mindazokkal, akiktől ezekben a nehéz időkben áldozatot követel” – indokolta döntését Udrea. A miniszter egyúttal azt is bejelentette, felszólít minden közhivatalt betöltő politikust, hogy szakítsa meg üzleti kapcsolatait az Országos Befektetési Társasággal. Leszögezte: amennyiben ezt nem teszik meg önszántukból, saját hatáskörben nyilvánítja semmissé a szerződéseket. Közölte, fel kívánja számolni a társaságot, hogy elejét vegye bármely, a közpénzek felhasználása kapcsán fölmerülő gyanúnak, így a jelenleg már futó programokat a fejlesztési tárca beruházási osztályai viszik majd tovább. Az államfő és a párt vezetőinek tegnapi találkozójáról kiszivárgott hírek szerint Traian Băsescu ugyancsak az üzleti érdekeltségekről való lemondást javasolta a PDL-s tisztségviselőknek.
Udrea két párttársa és miniszterkollégája rögtön fogékonynak bizonyult a felvetésben foglaltakra. Vasile Blaga belügyminiszter, a PDL főtitkára közölte, a párt elnökségi ülésén ugyan nem tárgyaltak Udrea javaslatáról, de emlékeztetett, hogy a PDL már 2002-ben elfogadott egy olyan határozatot, amelynek értelmében a helyi választott politikusoknak megtiltották, hogy az önkormányzat alárendeltségébe tartozó cégekkel vagy közhasznú társaságokkal üzleti kapcsolatban legyenek. Nem ért ugyanakkor egyet azzal, hogy a politikusoknak részvényeikről is le kelljen mondaniuk, mondván: minden állampolgárnak jogában áll részvényeket birtokolni.
Adriean Videanu gazdasági miniszter, a PDL első alelnöke azon a véleményen van, hogy azok az üzletek, amelyeket politikusok cégei ütnek nyélbe az állammal, az összes, közintézmények által megkötött szerződést támadhatóvá teszik. Ezért leszögezte, az állammal üzletelő minden politikusnak választania kell a politikusi vagy az üzletemberi minőség között.
Egyébként maga Videanu 2003-ban egyszer már kényszerült ilyen jellegű választás elé: a párt akkori elnöke, Traian Băsescu javaslatára úgy döntött, lemond képviselői mandátumáról, és visszatér az üzleti életbe. 2004-ben azonban újraválasztották képviselővé, azóta egy ideig Bukarest főpolgármestereként, majd miniszterként tevékenykedik.
A Boc-kormány tagjai közül egyébként Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter rendelkezik a legtöbb üzleti érdekeltséggel: összesen tíz cégben rendelkezik résztulajdonnal. Videanu a második helyezett hét céggel, míg Vasile Blaga öt cégben rendelkezik érdekeltséggel, ezek közül kettő bank. Mihai Şeitan munkaügyi miniszter is ugyanennyi cégben érdekelt, köztük a Petromban. Elena Udrea, Radu Berceanu és Gabriel Sandu egy-egy cégnél résztulajdonos.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).