
Korodi Attila: nem árt, ha a nem igazán átlátható intézményeket is átvilágítják
Fotó: Sándor Csilla
Vizsgálóbizottságot hozott létre a parlament kedden a kormányőrség (SPP) parancsnoka, Lucian Pahonţu által állítólag elkövetett visszaélések felderítésére. Erről együttes ülésén döntött a törvényhozás két háza 225-106 arányban.
2018. február 20., 18:352018. február 20., 18:35
A kormánypártok támogatták az indítványt, az ellenzék viszont elzárkózott a 15 tagú testület magalakításától.
Megjegyezte ugyanakkor, hogy a működési szabályzat módosításával erősíteni kell a parlament ellenőrző szerepét. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) részéről Raluca Turcan közölte: pártja alkotmánybíróságon támadja meg a törvényt, amiért az parlamenti bizottsággal vizsgáltatná ki a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) hatáskörébe tartozó intézményt.
Mint arról beszámoltunk, a kormányőrség parancsnokát Liviu Dragnea, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke vádolta meg azzal, hogy beavatkozott a politikába. Dragnea azt állítja, hogy Pahonţu arra használta a beosztottait, hogy azok információkat gyűjtsenek a kormány tagjairól, majd továbbította azokat az ügyészségekre vagy a bíróságokra. Dragnea elmondta, ő maga már mandátuma kezdetétől lemondott a kormányőrség szolgálatairól, mivel nem bízik meg annak vezetőjében.
„Nem bízom az intézmény vezetőjében, Pahonţu úrban, mivel sok éve ismerem, és túllépi a hatáskörét, évek óta arra használja az intézmény munkatársait, hogy információt gyűjtsenek, és megpróbálta befolyásolni a kormánytagokat, a pártok vezetőit ilyen vagy olyan irányban, és néha sikerült is neki.
Az egyik miniszterelnök-helyettes egyértelműen kimondta. (...) Hol írja egy kormányőr szakmai kötelezettségei között, hogy politikai ügyekbe kell beavatkoznia, a pártok belügyeibe, befolyásolnia kell a kormány tagjait?" – tette fel a kérdést Dragnea.
A politikus azt állította, arról is tudomása van, hogy a kormányőrség vezetője az elmúlt években folyamatosan ügyészeknek és bíráknak adta át a megszerzett információkat. Azt is állította, hogy Pahonţu közreműködésével készültek őt elmozdítani a párt éléről. Dragnea vádjai nyomán a Dăncilă-kormány is lemondott a kormányőrség biztosította védelemről.
Érdekes fejlemény ugyanakkor, hogy kedden a kormánypárti honatyák leszavazták azt a javaslatot, amely szerint Dragneát meg kellett volna hallgatnia a képviselőház védelmi bizottságának.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!