
A párton belül is sok a megválaszolatlan kérdés
Fotó: PSD
A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) országos végrehajtó bizottságának mielőbbi összehívását kérik Liviu Dragnea elnöktől az alakulat erdélyi szervezeteinek vezetői.
2018. szeptember 17., 10:142018. szeptember 17., 10:14
Gabriel Zetea, az alakulat Máramaros megyei elnöke szombaton arról számolt be, hogy a nap folyamán többórás találkozóra gyűltek össze az erdélyi PSD-szervezetek vezetői.
Éppen ezért arra kérik Liviu Dragnea elnököt, mielőbb hívja össze az országos végrehajtó bizottság ülését, hogy tisztázzák „bizonyos kollégák esetleges elégedetlenségeit”. „A PSD demokratikus párt, amelyben bárki szabadon hangot adhat véleményének, de azt szeretnénk, hogy az elégedetlenségekről a párttestületi üléseken tárgyaljunk, nem a médiában” – fogalmaz Zetea.
Mint ismeretes, az elmúlt időszakban éles konfliktus robbant ki Dragnea és a PSD fővárosi szervezetét irányító Gabriela Firea bukaresti főpolgármester között, aki szerint a pártelnöknek távoznia kell az alakulat éléről. Sajtóértesülések szerint a múlt héten a PSD 33 helyi vezetője közös levélben kérte Dragnea lemondását a párt és a képviselőház elnöki tisztségéből, mire a politikus állítólag azt mondta: kész távozni a PSD éléről, ha valamennyi megyei elnök ezt kéri tőle.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.
Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
szóljon hozzá!