
Facebook-bejegyzésben gratulált Magyarországnak és Orbán Viktor miniszterelnöknek Victor Ponta volt román kormányfő, miután az Európai Bizottság is hozzájárult a paksi atomerőmű orosz finanszírozással történő bővítéséhez.
2017. március 07., 17:282017. március 07., 17:28
2017. március 07., 19:562017. március 07., 19:56
A Bravó, Magyarország! Bravó, Orbán Viktor! felütéssel kezdődő bejegyzésben Ponta bírálja a Dacian Cioloș vezette előző, szakértői kormányt, amiért az nem foglalkozott a cernavodai atomerőmű bővítésével.
A szociáldemokrata politikus emlékeztetett: még miniszterelnökként megállapodást írt alá a kínai China General Nuclear Power Group állami céggel a cernavodai atomerőmű hármas és négyes reaktorának megépítéséről, amelynek hatmilliárd eurós költségeit teljes egészében Kína finanszírozta volna. Az erről szóló memorandumot 2015 novemberében írta alá Andrei Gerea akkori energiaügyi miniszter. „Aztán jött a szakértői kormány, és gúnyt űztek a projektből – és most őszintén nem táplálok vérmesebb reményeket az energiaügyek terén az új kormánnyal szemben sem. Úgyhogy felejtsük el az új cernavodai blokkokat\" – fogalmaz Ponta.
Ezzel szembeállítva emlékeztet: Magyarország ez idő alatt a paksi bővítés orosz közreműködéssel és finanszírozással történő megvalósításáról tárgyalt. „Most pedig megkapták az Európai Bizottság engedélyét. Munkához látnak, és olcsó energiát termelnek, amit kinek adnak el? Eltalálták: Romániának!\" – írta Ponta. Ezt azzal indokolta, hogy Romániában 2016-ban visszatértek a vajdahunyadi és olténiai szénüzemű erőművek felszámolásának ötletéhez, így az ország Ponta szerint kénytelen lesz Erdélyt az orosz technológiával előállított magyar árammal ellátni. „Most igazat adnak nekem abban, hogy Magyarország és Orbán Viktor dicséretet érdemel? Az, hogy mi belehalunk a saját ostobaságunkba, nem az ő dolguk\" – fogalmazott Ponta, aki miniszterelnökként többször is keményen bírálta Orbán Viktort.
Orbán-Putyin telefonbeszélgetés
A paksi atomerőmű-beruházásról tárgyalt telefonon Orbán Viktor miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő kedden, egy nappal azután, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta: az építkezés magyar állami támogatást kapjon – közölte a budapesti Miniszterelnöki Sajtóiroda. A megbeszélést a magyar kormányfő kezdeményezte. Putyin és Orbán megvitatták a kétoldalú kapcsolatok aktuális kérdéseit, beleértve azon megállapodások teljesítését, amelyekről az orosz elnök február 2-ai budapesti látogatásán állapodtak meg. „Kifejezték egyebek mellett elégedettségüket az Európai Bizottság döntésével kapcsolatban, amely elhárította az akadályokat a Roszatom állami vállalat részvételével zajló, a magyar Paksi Atomerőmű két új blokkal való bővítésének megvalósítása elől\" – áll a közleményben.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!