
Visszavonta Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakciójának helyettes vezetője a büntető törvénykönyvhöz benyújtott módosító javaslatát a rokoni kapcsolatokra vonatkozóan.
2017. április 19., 22:262017. április 19., 22:26
Ezt az indítvány csak abban az esetben minősítette volna összeférhetetlenségnek, ha valaki valamely rokona számára úgy hoz anyagi hasznot hozó döntést, ha az sérti a közérdeket. A Btk. 301. cikkelyéhez két hete benyújtott javaslat értelmében azon közhivatalnok tettét, aki hivatali teendői teljesítése során olyan cselekedetet valósított meg, amely révén saját maga, házastársa vagy második fokozatú rokona anyagi haszonhoz jutott, és ezzel közérdeket sértett, egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik, és három évre eltiltják a közhivatal viselésétől.
Vagyis ahhoz, hogy az illető felelősségre vonható legyen, bizonyítani kell, hogy tettével – például egy rokona alkalmazásával – közérdeket sértett. Ha ez nem sikerül, akkor elvileg bármely rokon probléma nélkül alkalmazható. A jelenlegi változatban az szerepel, ha az érintett olyan döntések meghozatalában vett részt, amelyek nyomán ő vagy családtagjai, illetve olyan személyek, akikkel az előző öt évben kereskedelmi vagy munkaviszonyban állt, közvetlenül vagy közvetett módon anyagi haszonra tettek szert.
A javaslat visszavonásáról az alsóház jogi bizottságának keddi ülésén született döntés, miután a plénum a javaslatok tisztázása végett múlt héten visszaküldte a tervezetet a testületnek. Márton a keddi ülésen bejelentette: azért vonja vissza a javaslatot, mert a jelek szerint „senki nem értett meg belőle semmit\". Rámutatott: a honatyák jogállásáról szóló törvény eleve tiltja a rokonok alkalmazását. Az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ugyanakkor megjegyezte: ez igaz ugyan, de más közhivatalnokokat ettől még kedvező helyzetbe hozott volna a módosítás.
Eugen Nicolicea, a jogi bizottság elnöke közölte: Márton Árpád azért vonta vissza a javaslatot, mivel látta, milyen sajtóvisszhangot keltett, hogy egyesek nem tudják, mi a a közérdek sérelme. Rámutatott: a bizonytalanság megelőzése érdekében tett le a módosításról, ezzel az ügy lezártnak tekinthető. Egy másik javaslat értelmében egyébként az összeférhetetlenséget hivatali tisztség egyes személyek kedvező helyzetbe hozására történő felhasználására módosítanák.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.