Hirdetés

Összeállt Johannis országprojekt-bizottsága

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Nevesítette az új országprojekt kidolgozásával megbízott elnöki bizottság tagjait kedden a bukaresti elnöki hivatal: a 23 tagú testületben az RMDSZ által jelölt Korodi Attila parlamenti képviselő és Winkler Gyula EP-képviselő is helyet kapott.

Krónika

2016. szeptember 20., 21:522016. szeptember 20., 21:52

2016. szeptember 21., 12:072016. szeptember 21., 12:07

Az MTI emlékeztet, Klaus Johannis államfő beiktatása óta többször említette, hogy Romániának új országprojektre lenne szükség, de az első konkrét lépésekre a brit népszavazás után, a parlamenti pártok bevonásával tartott válságtanácskozáson szánta el magát. „A románok egyik legfontosabb nemzeti célkitűzése volt az európai uniós integráció, a csatlakozás után azonban már nem volt olyan eszme, amely egységbe kovácsolta volna a nemzetet\" – magyarázta Johannis, aki szerint ilyen értelemben „a Brexitnek nevezett válság\" lehetőségeket is tartogathat Románia számára.

Mădălina Dobrovolschi, az elnöki hivatal frissen kinevezett szóvivője kedden közzétette az országprojekt kidolgozására felkért bizottság névsorát. Magyarázata szerint a parlamenti pártok – politikai súlyuktól függetlenül – két-két tagot delegálhattak, a kormány egy képviselőt nevesített, másik tíz személyiséget pedig szakmai tekintélyük alapján, és nem valamely intézmény képviseletében jelöltek a testületbe, amelynek a munkáját két elnöki tanácsadó, Leonard Orban és Cosmin Marinescu fogja vezetni.

A „saját jogon\" nevesített személyiségek között jegybanki szakemberek, elismert szociológusok és politológusok, egyetemi oktatók, külpolitikai szakértők kerültek a bizottságba. Tagja a testületnek többek között Dan Dungaciu szociológus, geopolitikai szakértő, Ioan Aurel Pop, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem rektora, Vasile Puşcaş történész, a BBTE tanára, Románia egykori EU-s főtárgyalója, Lucian Croitoru, a Román Nemzeti Bank (BNR) kormányzójának tanácsadója és Cristian Pîrvulescu politológus.

Az elnöki hivatal szóvivője tisztázta, hogy amennyiben a decemberi parlamenti választásokon új pártok jutnak képviselethez, az ő jelöltjeikkel is kiegészítik a testület, mivel fontos, hogy a kidolgozandó országprojekt valamennyi politikai erő támogatását élvezze. A testület havonta fog ülésezni, és az államfő reményei szerint nyárig elkészül egy olyan jelentéssel, amelyet közvitára lehet bocsátani.

A Cotroceni-palota szóvivőjének tájékoztatása szerint az új országprojekt nem egy újabb stratégia, hanem egy közép és hosszú távú fejlesztési célokat meghatározó politikai dokumentum lesz, egy közös elképzelés Románia jövőjéről, az Európai Unióban elfoglalt helyéről, és szerepéről, integrációjának mértékéről.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés