
A SRI szerint a terrorizmussal gyanúsított férfi egy másik európai uniós tagállamban eltöltött évei alatt radikalizálódott
Fotó: Digi24.ro
Terrorizmussal gyanúsított férfit vett őrizetbe a román legfőbb ügyészség terrorizmus és szervezett bűnözés elleni főosztálya (DIICOT). Az Iszlám Államhoz csatlakozott román férfi együttműködött egy, a párizsi terrortámadásban érintett dzsihadista szervezettel, sőt merényletet tervezett egy romániai katonai létesítmény ellen.
2017. június 29., 09:032017. június 29., 09:03
2017. június 29., 12:392017. június 29., 12:39
A nyomozó hatóság tájékoztatása szerint csütörtökön három helyszínen folytatnak házkutatást egy terrorizmussal kapcsolatos dosszié keretében Arges megyében. A DIICOT által Ibrahimnak nevezett román állampolgár 2016 novembere óta az egyik közösségi oldalon létesített profiljain keresztül az Iszlám Állam dzsihadista szervezet fényképét és szimbólumát posztolgatta és terjesztette. Ezen túlmenően a terrorista szervezet katonái által végrehajtott kivégzéseket és lefejezéseket bemutató videofelvételeket is közzétett.
A román férfi 2015 tavaszán felkeresett egy romániai katonai objektumot, amelynek tüzetesen megvizsgálta a bejáratait és megfigyelte a létesítmény elkerítési módját is. A DIICOT közölte, a gyanúsított azzal a céllal kémkedett az adatok után, hogy átadja egy uniós tagállamban működő prodzsihadista, szalafista terrorista szervezetnek.
A román ügyészség szerint ennek a szervezetnek a tagjai részt vettek az Irakban és Szíriában kirobbantott dzsihádban, továbbá ennek a dzsihadista szervezetnek a tagjai vállalták a 2015. november 13-án Párizsban végrehajtott terrortámadást is.
Megszólalt az ügyben a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) is, közölve: 2015 óta került a látószögébe az „önradikalizálódás útjára lépett", 39 éves férfi. A SRI közleményéből kiderül, hogy a gyanúsított széles körű terrorista propagandát folytatott a világhálón az Iszlám Állam népszerűsítése érdekében, sőt csatlakozott is a dzsihadista szervezethez.
„A terrorizmussal gyanúsított férfi egy másik európai uniós tagállamban eltöltött évei alatt radikalizálódott, és ott került kapcsolatba egy dzsihadista szervezettel, konspirációs tevékenységét pedig Romániában folytatta" – közölte a SRI. Később a férfi többször is tervezte, hogy Szíriába utazik az IÁ-hoz való csatlakozás céljából, és ennek érdekében más jelentkezőket is toborzott. „A férfi azzal a kimondott céllal folytatott dokumentációs és információgyűjtési tevékenységet egy romániai katonai létesítményről, hogy hozzájáruljon egy ott végrehajtandó terrortámadásban" – szerepel a hírszerzés közleményében. A SRI szerint a DIICOT figyelmét a titkosszolgálat hívta fel a terrorizmussal gyanúsított férfira.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
szóljon hozzá!