A képviselő egyébként a szenátus oktatási bizottságának elnökével közösen levelet küldött Cristian Adomniţei oktatási miniszternek, amelyben sürgetik a tárcavezetőt, hogy mihamarabb bocsássa a tervezetet a két testület rendelkezésére. „A levélben azt kértük, hogy a tervezet bemutatása mellett a tárca kezdeményezzen előzetes egyeztetést, és egyeztessünk a közös célokról” – tette hozzá. Mint arról beszámoltunk, az új oktatási törvény tervezetét decemberben bocsátotta egy hónapig tartó nyilvános vitára az oktatási tárca. A jogszabály értelmében a tanárokat ezentúl az iskolák alkalmazzák, a tanintézetek ugyanakkor a diáklétszám függvényében részesülnek majd állami finanszírozásban. A 2008–2009-es tanévtől kezdődően anyanyelven tanítanák Románia történelmét és földrajzát azokban az általános iskolákban, ahol az oktatás valamely kisebbség nyelvén zajlik. A vita során többször elhangzott: a jogszabályban rögzíteni kéne azt is, hogy a kisebbségek számára speciális tanterv alapján, idegen nyelvként oktassák a románt.
A szombaton felszállt két F-16-os vadászgép pilótái engedélyt kaptak arra, hogy lelőjék a román légtérbe behatoló orosz drónt, de mégsem lőttek rá, ahogyan azt a lengyel hadsereg néhány nappal ezelőtt tette.
A kormánykoalíció több pártjának képviselői is cáfolták a kormányszóvivő bejelentését, miszerint a koalícióban egyhangú döntés született volna az alapélelmiszerek árrésplafonjának megszüntetéséről.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt vasárnap 2 óra 22 perckor Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Nem a román hadsereg vagy a NATO erői lőtték le a román légtérbe szombaton behatoló orosz drónt – közölte Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Míg eddig rendszerint éjszaka támadta az orosz hadsereg drónokkal a Dunán húzódó román-ukrán határ mentén fekvő ukrajnai célpontokat, ezúttal szombat délután adott ki a román katasztrófavédelem riasztást Tulcea megye lakóinak.
A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.
Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.
Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.
Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.