
Elnöki kívánság. Nicuşor Dan azt szeretné, ha az idei év a stabilitásról és a jólétről szólna
Fotó: Presidency
2025 emlékeztette a románokat arra, hogy valódi erejük „az egységben, abban rejlik, hogy nehéz időkben is összetartanak” – mutatott rá Nicuşor Dan államfő csütörtökön.
2026. január 02., 10:002026. január 02., 10:00
Nicuşor Dan csütörtökön este a közösségi oldalán fogalmazta meg óhajait az idei esztendő kapcsán.
„2025 a kihívások éve volt, de egyben a bátorságé is, hogy ne adjuk fel a nehéz próbatételek ellenére. Egy év, amelyben minden előrelépéshez elszántság, türelem és a jobb jövőbe vetett bizalom kellett.
– írta Nicuşor Dan Facebook-bejegyzésben.
Hozzátette, hogy reméli, az új év a stabilitás éve lesz.
„2025 emlékeztetett bennünket arra, hogy igazi erőnk az egységben rejlik, abban, hogy képesek vagyunk összetartani, még akkor is, ha nehézségekbe ütközünk, és közös vágyunk, hogy szilárd alapokra építsük a jövőt.
Köszönöm a bizalmat. Haladjunk előre együtt! Boldog új évet, románok!" – zárta szavait az elnök.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
szóljon hozzá!