Hirdetés

Nemzetközi botrány egy iráni bíró rejtélyes bukaresti halála miatt

Homály fedi Golam Reza Manszúri halálának pontos körülményeit •  Fotó: Szabad Európa Rádió

Homály fedi Golam Reza Manszúri halálának pontos körülményeit

Fotó: Szabad Európa Rádió

Bekérette a román külügyminisztérium Irán bukaresti nagykövetét, hogy tisztázza az ázsiai ország által Romániával szemben megfogalmazott vádakat. A két ország közötti vita azt követően robbant ki, hogy pénteken Bukarestben gyanús körülmények között elhunyt egy iráni bíró, akit hazájában korrupciós ügyek miatt köröztek, emberi jogi szervezetek szerint pedig az iráni rendszerrel szemben álló ellenzékiek megkínzásában is részes volt.

Balogh Levente

2020. június 24., 08:002020. június 24., 08:00

A bukaresti külügy arról tájékoztatta Morteza Abutalebi nagykövetet, hogy az elhunyt Golam Reza Manszúri halálának körülményeit illetően zajlik a nyomozás, amelynek eredményeiről annak lezárultát követően a hivatalos csatornákon azonnal tájékoztatják az iráni felet. A román külügyminisztérium egyúttal meglepetésének adott hangot az iráni külügyminisztérium által az ügyben kiadott nyilatkozat miatt.

A teheráni külügyminisztérium még vasárnap nyilvánosan felszólította a román hatóságokat, hogy azonnal intézkedjenek Manszúri halála okainak tisztázása érdekében.

Hirdetés

A volt bíró halála valóban rejtélyes. A hivatalos változat szerint ugyanis kizuhant bukaresti szállodája emeleti szobájából, ugyanakkor egyes, az eset után készített felvételeken úgy tűnik, mintha a recepció előtt, a szálloda halljában feküdne a holttest. A román hatóságok hivatalos álláspontja szerint öngyilkosság történt, ugyanakkor Manszúri ügyvédje éppen a román illetékeseket teszi felelőssé védence halála miatt. A román igazságszolgáltatás ugyanis hatósági felügyelet alá helyezte a volt bírót, így a bukaresti hatóságok kötelessége lett volna, hogy szemmel tartsák, és vigyázzanak a testi épségére.

Ali Bageri, az iráni igazságügy-minisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős illetékese is hasonlóan nyilatkozott, mondván: Romániának át kell adnia a halál körülményeivel kapcsolatos bizonyítékokat, egyúttal magyarázattal kell szolgálnia arra nézvést is, miért nem védték meg a testi épségét. Úgy véli, a román kormány közvetlenül felelős Manszúri haláláért.

A teheráni rezsimhez közel álló ISNA portál tíz kérdést fogalmazott meg Manszúri halálával kapcsolatosan, amelyek egyike az, hogy vajon öngyilkos lett, vagy lelökték.

A 66 évesen rejtélyes körülmények között elhunyt egykori bíró karrierje fénykorában Teherán egyik elit kerületében, Lavaszanban tevékenykedett, ám pályája derékba tört, amikor korrupcióval gyanúsították meg egy ingatlanberuházás ügyében. Emellett emberi jogi ügyekben is érintett volt: a Riporterek Határok Nélkül nevű szervezet két feljelentést is tett ellene Németországban, Miután 2013-ban, Mahmúd Ahmadinezsád elnöksége idején számos ellenzéki újságíró bebörtönzéséért és megkínzásáért volt felelős.

Az ellene megfogalmazott korrupciós vádak arról szóltak, hogy 500 ezer eurót kapott azért, hogy sürgessen meg egy építési engedélyt egy dúsgazdag, befolyásos építési vállalkozó számára. Az ügyben az iráni rezsim több magas rangú tisztségviselője is érintett. Egy külföldön élő iráni újságíró szerint a volt bíró szoros kapcsolatban állt a perzsa állam titkosszolgálatával.

Manszúri még tavaly Németországba szökött, hazájában ezt követően nemzetközi körözést bocsátottak ki ellene. Június elején ugyanakkor egy videóban azt mondta: csak egészségügyi kezelésekre utazott Európába, és haza akar térni. Ezt követően Bukarestben bukkant fel, ahol a nemzetközi körözés nyomán a rendőrség őrizetbe vette. A bukaresti ítélőtábla június 12-én elutasította az előzetes letartóztatásba helyezését, ehelyett hatósági felügyelet alá helyezte, és július 10-i hátáridőt szabott meg Teherán számára, hogy hivatalosan kérje a kiadatását. Egyben felszólította a román bevándorlási hatóságot, tárja fel, milyen emberi jogi és börtönviszonyok várnák hazájában a volt bírót a kiadatása esetén.

A bukaresti ügyészség egyébként közölte, hogy a boncolás nyomán megállapították: Manszúri halálát egy kemény tárggyal való ütközés váltotta ki, vélhetően zuhanás nyomán. Az ügyben olyan feltételezések is felröppentek, hogy az iráni titkosszolgálat állhat a halál hátterében, a román illetékesek által lefolytatott hivatalos nyomozás végéig azonban csak találgatni lehet a halál körülményeiről.  Persze könnyen megtörténhet, hogy azután is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Nyugdíjakkal kapcsolatos ügyintézés otthonról: új platformot indított a nyugdíjpénztár

Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.

Nyugdíjakkal kapcsolatos ügyintézés otthonról: új platformot indított a nyugdíjpénztár
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását

A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását
2026. szeptember 02., szerda

Elégedetlenek az erdészek az átszervezéssel, a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz fordultak

A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.

Elégedetlenek az erdészek az átszervezéssel, a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz fordultak
2026. szeptember 02., szerda

100 ezer lejes bírság tömeges ételmérgezés gyanúja miatt a román tengerparton

Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.

100 ezer lejes bírság tömeges ételmérgezés gyanúja miatt a román tengerparton
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Küszöbön az új tanév, de még törvényi módosítás kell egyes ösztöndíjak biztosítása érdekében

Jogszabályi összehangolatlanság miatt a 2026–2027-es tanévben duális képzésben részt vevő technológiai középiskolák kilencedik osztályába felvételt nyert 12 368 diák nem részesülhet az állam által nyújtott úgynevezett technológiai ösztöndíjban.

Küszöbön az új tanév, de még törvényi módosítás kell egyes ösztöndíjak biztosítása érdekében
2026. szeptember 02., szerda

PSD: szabályszerű volt a házbizottság megválasztása, hiába panaszkodik a PNL és az USR

Cáfolta a Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy szabálytalanul zajlott volna a képviselőház házbizottságának megválasztása az őszi ülésszak első, kedd délutáni ülésén.

PSD: szabályszerű volt a házbizottság megválasztása, hiába panaszkodik a PNL és az USR
2026. szeptember 01., kedd

Ellenzéki háttéralkuk: súlytalanná válnak a kormánypártok a törvényhozásban

Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.

Ellenzéki háttéralkuk: súlytalanná válnak a kormánypártok a törvényhozásban
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Már a kórelőzmények is felkerültek a keddtől működő egészségügyi portálra

Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.

Már a kórelőzmények is felkerültek a keddtől működő egészségügyi portálra
Hirdetés
Hirdetés