
Nemzeti gyásznappal emlékeznek Ion Iliescu volt román államfőre
Fotó: Grigore Popescu/Agerpres
Kedd esti rendkívüli ülésén a kormány Ion Iliescu volt államfő emlékére nemzeti gyásznappá nyilvánította augusztus 7-ét.
2025. augusztus 05., 20:562025. augusztus 05., 20:56
A hatályos jogszabályok szerint a nemzeti gyásznapon a központi és helyi közintézmények félárbócra eresztik a román zászlót. Ugyanígy járnak el a politikai pártok, szakszervezetek és munkáltatói szervezetek, az oktatási és kulturális intézmények, illetve Románia diplomáciai képviseleteinek székhelyén, valamint a határátkelőhelyeken, repülőtereken, kikötőkben, vasútállomásokon, buszpályaudvarokon és a román felségjelű hajókon. A műsorszolgáltatók és a kulturális intézmények a nemzeti gyásznaphoz igazítják programjaikat és tevékenységeiket.
Fontos szerepet játszott a kommunista rendszerről a demokráciára való átmenet levezénylésében, ő volt az ország első szabadon megválasztott államfője az 1989-es forradalom után.
Ion Iliescu első elnöki mandátuma alatt, 1991-ben Románia új alkotmányt fogadott el, létrejöttek a demokratikus intézmények, illetve politikai és gazdasági reformok indultak el – írja az Agerpres.

Kilencvenöt évesen elhunyt Ion Iliescu, a volt román államelnök halálhírét Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetője jelentette be kedden délután.
Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.
Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
A román kormány a tervezettnél tovább működteti a turceni-i és a craiovai lignitalapú energiatermelő egységeket, noha az ország az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalta, hogy 2026. augusztus 31-éig leállítja őket.
A román hadsereg hamarosan már nem csupán a levegőből lesz képes megsemmisíteni az ország légterét megsértő drónokat – jelentette ki pénteken Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
szóljon hozzá!