
Carmen Dan szerint „nem aggasztó számban” tartózkodnak veszélyes migránsok az országban
Fotó: Belügyminisztérium
A Románia területére érkező illegális bevándorlók között vannak nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személyek is, de kis számban – nyilatkozta Carmen Dan belügyminiszter az Agerpres hírügynökségnek adott interjúban.
2017. szeptember 15., 14:392017. szeptember 15., 14:39
2017. szeptember 15., 14:452017. szeptember 15., 14:45
„Olyan számban vannak jelen, amely egyáltalán nem aggasztó. Nem, nincsenek több százan” – fogalmazott a tárcavezető. A miniszter rámutatott, minden bevándorlót leellenőriznek, és azokat, akikről megállapítják, hogy veszélyeztethetik a nemzetbiztonságot, zárt rendszerű központokhoz sorolják be.
„Ezeket a személyeket nagyon szigorúan ellenőrizzük. Jó az együttműködésünk az ügyészséggel is. Beazonosítjuk a személyeket és ellenőrizzük őket, hogy megbizonyodhassunk, a menekültközpontokba nem kerülnek olyanok, akik biztonsági kockázatot jelentenek. (...) Akik a menekültközpontokba kerülnek, szabadabbak, de őket sem hagyjuk felügyelet nélkül” – tette hozzá a miniszter.
„Körülbelül 1 300 személy a szerb határon jött, 300-an a bolgár határon és mintegy 400-an a Fekete-tenger felől érkeztek. A Fekete-tengeren van egy nagyon jól működő rendszerünk, a SCOMAR (a határvédelem Fekete-tengeri összevont megfigyelő rendszere – szerk. megj.), amelynek segítségével 22 tengeri mérföld távolságból is beazonosíthatjuk a hajókat” – mondta a belügyminiszter.
Carmen Dan hangsúlyozta, a hatóságok urai a helyzetnek. „Nem tétovázunk és nem is haladt meg minket a helyzet” – jelentette ki az interjúban a Tudose-kormány tagja.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
szóljon hozzá!