
Fotó: Beliczay László
A WWF Románia szerint az új erdészeti törvénykönyv kidolgozásakor a hatóságok nem veszik figyelembe a szakértők és a civil társadalom javaslatait, így hatástalan marad az illegális fakitermelés elleni fellépés.
2023. május 19., 12:222023. május 19., 12:22
A környezetvédő szervezetnek az Agerpres által idézett pénteki közleménye szerint ilyen körülmények között fennáll az a veszély, hogy az erdészekre továbbra is rátámadnak a fatolvajok, a helyi közösségek nem jutnak hozzá az erdők erőforrásaihoz, és „a fullasztó bürokrácia” miatt az egész erdészeti ágazat összeomlik.
és lemondunk a megfelelő környezetvédelmet és a biológiai sokféleség megőrzését biztosító felelős gyakorlatokról” – idézte a közlemény Radu Vladot, a WWF Románia erdészeti programjának felelősét.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A környezetvédő szervezet képviselői listát készítettek az új erdészeti törvénykönyv legaggályosabb rendelkezéseiről.
annak ellenére, hogy a statisztikák szerint a fatolvajok legyakrabban használt módszere az árukísérő okmányok meghamisítása. Ennek megfelelően egy gazdasági szereplő 100-ból csak egy szállítmány esetében kockáztat egy szerény, 200 és 1000 euró közötti bírságot, ha a szállított faanyagmennyiség és az árukísérő iratban szereplő adat között 10 köbméternél kisebb az eltérés.
„Ki venné meg a buszjegyet, ha a bírság kisebb lenne a jegy áránál, és az ellenőrzések rendkívül ritkák, véletlenszerűek és esetlegesek lennének?” – fogalmazott közleményében a WWF Románia.

A rendőrség több mint 13 600 vizsgálatot indított el tavaly erdészeti bűncselekmények gyanújával, a csendőrség pedig 373 ilyen bűncselekményt észlelt ellenőrzései során – közölte csütörtökön a belügyminisztérium.
„Az előírás egyértelmű korlátozás nélküli alkalmazása aláássa a fenntartható erdőgazdálkodás alapvető elvét” – állapította meg a WWF Románia.
mivel nem könnyítik meg az erdők erőforrásaihoz való hozzáférésüket. Felróják továbbá, hogy a restitúció megkönnyítésével a hatóságok „tökéletesen figyelmen kívül hagyják” az állami erdőállományon kívüli nagyjából 500 000 hektár erdő iránti aggodalmakat, mivel „nem lesz már meg a kötelezettség arra, hogy ezeket erdőként kezeljék”.
A felmerült aggályaik miatt a WWF Románia azt kéri, hogy az új erdészeti törvénykönyvet ne sürgősségi rendelettel fogadja el a kormány, hanem vitassák meg a parlamentben, ahol a tervezet jelzett hiányosságai kiküszöbölhetők.

A Romsilva állami erdészeti vállalat erdészei tüntetnek a bukaresti kormánypalota előtt nagyvállalatuk átszervezése ellen. Porzsolt Levente miniszteri tanácsos szerint a minisztérium számára minden erdészeti vállalat fontos.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
szóljon hozzá!