
Benedek Zakariás
Fotó: Barabás Ákos
Nem szavazta meg a 2020-as állami költségvetés-kiegészítést az RMDSZ tekintettel arra, hogy az nem nyújt reális megoldást az önkormányzatoknak, a megyei tanácsok alárendeltségében működő kulturális intézményeknek, és fedezetlenül maradnak az önkormányzatok által biztosított szociális szolgáltatások – írja a szövetség csütörtöki közleményében.
2020. június 18., 19:132020. június 18., 19:13
Benedek Zakariás, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője elmondta: bár a szövetség öt fontos területet szabályzó pontban módosította volna az idei állami költségvetés-kiegészítés tervezetét, egyet sem fogadtak el.
„A megyei önkormányzatok alárendeltségében működő kulturális intézmények pénzforrások nélkül maradnak, hiszen a kormány az éves állami költségvetésben számukra jóváhagyott összegeket önkényesen szétosztotta a helyi önkormányzatok között.
– hangoztatta Benedek Zakariás.
Az RMDSZ frakcióvezetője rámutatott arra is, hogy az önkormányzatok által végzett szociális szolgáltatásokra szánt összeg is jelentősen csorbul, valamint az a 930 millió lej, amelyet erre a célra fordítana a kormány, nincs arányosan elosztva a megyék között.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.
Cáfolta Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka, hogy részt vett a forradalmárok elleni megtorlásokban 1989 decemberében, illetve a tüntetők elleni fellépésben az 1990-es bukaresti bányászjárás idején.
Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):
Egy romániai befektető a chatbot tanácsára elhitte, hogy külföldi brókere már levonta a nyeresége után járó adót, ezért nem vallotta be a jövedelmet.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
szóljon hozzá!