Hirdetés

Nem nyájaskodnak: a járványügyi intézkedések és az exporttilalom miatt tüntetnek a juhtenyésztők

nem

Tüntetés. A gazdáknak nem tetszik, ahogy a kormány a járványhelyzetet kezelte, amit az export tilalma is tetéz

Fotó: Catalina Paun/Agerpres

A bukaresti Győzelem (Victoriei) téren tüntetnek kedden a juhtenyésztők. A többek között az exporttilalom feloldását követelő gazdák demonstrációjára rátelepedtek a szélsőségesen nacionalista AUR szimpatizánsai is, akik nekirontottak a rendfenntartó erőknek.

Balogh Levente

2026. szeptember 15., 10:462026. szeptember 15., 10:46

2026. szeptember 15., 19:382026. szeptember 15., 19:38

A gazdák elsősorban a juhpestis- és juhhimlőgócok kezelését, valamint az állatok leölésével járó járványügyi intézkedéseket kifogásolják, illetve a kiskérődzők pestise miatt elrendelt juh- és kecskeexport-tilalom ellen is tiltakoznak.

A tüntetők először a Győzelem téri parkolóban gyülekeztek, majd az Antipa Múzeum előtti járdaszakaszra vonultak át.

Hirdetés
Frissítés

A fővárosi csendőrség közleménye szerint az incidensek után négy résztvevőt kísértek be a rendőrségre, közülük három férfira összesen 11 ezer lej szabálysértési bírságot szabtak ki. A hatóság szerint ellenszegülő magatartást tanúsítottak, és akadályozták a csendőrök munkáját. Az Északi pályaudvar környékén egy további, a tüntetésre tartó férfit is előállítottak, miután könnygázspray-t találtak nála; ellene eljárás indult. Egy 49 éves, alacsony vérnyomással küzdő nőt rosszullét miatt kórházba szállítottak – számolt be az Agerpres.

Frissítés

Háromnegyed négy körül a tüntetők elkezdték kiüríteni a teret, ahol addig tartózkodtak. A csendőrök egy része kísérte őket, a többiek a helyszínen maradtak, és fenntartották a kordont. A beszámolók szerint az őrizetbe vett erőszakos tüntetők száma elérte a húsz főt.

Frissítés

Nem sokkal délután három óra előtt ismét összecsapások törtek ki. Több tüntető – külsejük alapján ezúttal jórészt valóban juhtenyésztők – elkezdte szétbontani a demonstráció résztvevőit a csendőrsorfaltól elválasztó fémkordont. A csendőrök közben könnygázzal fújták le és gumibottal ütötték őket, de sikerült rést nyitniuk a kerítésen. A tömeg egy része átzúdult a nyíláson, a csendőrök hátrébb vonultak. Eközben több tüntető kövekkel és más tárgyakkal dobálta őket. A csendőrök aztán három ürakor rohamot indítottak az erőszakos tüntetők ellen, hogy visszaszorítsák őket eredeti helyükre. Közben több erőszakos tüntetőt kiemeltek és őrizetbe vettek. A csendőrök fokozatosan helyreállították a fémkordont. Közben a televíziós felvételek tanúsága szerint néhány tüntető egymással csapott össze. Mindeközben a tér több helyszínén zajlott közelharc az erőszakos tüntetők és a rendfenntartók között: előbbiek folyamatosan próbálták szétszedni a fémkordonokat, utóbbiak könnygázzal próbálták ezt megakadályozni.

Frissítés

Akárcsak legutóbb, ezúttal is elfajult a tüntetés: a mintegy ezer fős demonstráció résztvevői megpróbálták áttörni a csendőrkordont.
A rendfenntartók könnygázt vetettek be, majd néhány méterrel hátrébb vonultak, és ismét felsorakoztak.
A beszámolók szerint a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) éppen a tüntetés idejére hirdette meg a nyitott kapuk napját a hívei számára a közeli székházában, és az arra a rendezvényre érkezettek közül többen is csatlakoztak a juhtenyésztők tüntetéséhez.
A tömeg ennek nyomán Nicușor Dan államfő elleni és a 2024-es elnökválasztás eredményének megsemmisítését kifogásoló jelszavakat is skandált.
Helyszíni beszámolók szerint a csendőrök öt személyt előállítottak. Három tüntetőt – egy 49 és egy 61 éves férfit, valamint egy 53 éves nőt – a SMURD mentősei láttak el a helyszínen, miután a könnygáz belélegzését követően légzési problémákra panaszkodtak.
A szevezők azt állítják, nem a juhosgazdák támadtak rá a rendfenntartókra, hanem a közéjük vegyült személyek.
Ez be is igazolódott: egy kisebb, román zászlókat lengető csoport, amely eltorlaszolta a főutat, a hivatalos indoklás szerint külföldi befolyás miatt érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő, azóta államellenes bűncselekmények vádjával bíróság elé állított Călin Georgescut éltette.
Eközben George Simion, az AUR elnöke, aki korábban támogatásáról biztosította a tüntetőket, a közöségi oldalán azt írta, hogy provokátorok vegyültek a tüntetők közé, és idegen érdekek miatt akarják elhitelteleníteni a jogos küzdelmet.

A tiltakozásra a közösségi médiában mozgósították a gazdákat. A helyszínre jelentős számú rendfenntartót vezényeltek, miután a legutóbbi tüntetésen elszabadultak az indulatok, és a résztvevők megpróbálták áttörni a kordont.

A megmozdulás egyik kezdeményezője, Ionică Sterp egy Facebook-bejegyzésben azt írta,

elfogyott a türelmük, miután hiába fordultak számos beadvánnyal az állami hatóságokhoz, a jelenlegi és a korábbi vezetés egyaránt semmibe vette őket.

Közölte, hogy a kormány épületénél tartandó tiltakozáson azt követelik: a hatóságok ne öljék le kártérítés nélkül az emberek állatait. Ugyanakkor egy rövid követeléslistát is benyújtanak.

•  Fotó: Silviu Matei/Agerpres Galéria

Fotó: Silviu Matei/Agerpres

A Romániai Juh- és Kecsketenyésztők Országos Szövetsége (ROMOVIS) a hónap elején közölte, hogy rendkívül nehéz időszakon megy keresztül ágazat. Hangsúlyozták, hogy

a tenyésztők jelentős veszteségeket szenvedtek az uniós belső kereskedelmet, valamint az exportot sújtó korlátozások miatt, és konkrét hatósági intézkedéseket sürgettek.

A ROMOVIS ugyanakkor az Agerpres szerint leszögezte, hogy nem szervezője a szeptember 15-ére meghirdetett tüntetésnek, annak sem az előkészítésében, sem a lebonyolításában nem vesz részt, a gazdák egyénileg döntöttek arról, hogy csatlakoznak-e a tiltakozáshoz.

A juhtenyésztők elégedetlenségét elsősorban az Európai Bizottság júniusi döntése váltotta ki, amellyel 2026 végéig meghosszabbította a Romániából harmadik országokba irányuló juh- és kecskeexport tilalmát, miközben az uniós tagállamokba történő szállításra vonatkozó korlátozásokat is fenntartotta.

Tánczos Barna ügyvivő mezőgazdasági miniszter a múlt hét elején azt nyilatkozta, hogy brüsszeli egyeztetései nyomán konkrét lehetőségek körvonalazódtak a juh- és kecskeexport újraindítására.

korábban írtuk

Tánczos Barna Brüsszelben: év vége előtt feloldhatják a juh- és kecskeexport tilalmát
Tánczos Barna Brüsszelben: év vége előtt feloldhatják a juh- és kecskeexport tilalmát

Konkrét esélyt lát a román mezőgazdasági minisztérium arra, hogy az Európai Bizottság enyhítse a Romániára kirótt, jelenleg év végéig érvényes teljes juh- és kecskeexport-tilalmat.

Az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) szerint a juh- és kecskeexport újraindítása érdekében az Európai Bizottságnak benyújtott intézkedési terv egyebek mellett az uniós testülettől ingyenesen kapott 1,3 millió adag vakcina járványügyi helyzethez igazodó, célzott alkalmazását írja elő.

Nicușor Dan határozottan elítélte az erőszakos cselekményeket

Nicușor Dan államfő kedden a Facebook-oldalán „rendkívül súlyosnak” nevezte és határozottan elítélte a bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekményeket.
„Határozottan elítélem az ilyen akciókat és minden olyan kísérletet, amely egy legitim tiltakozást utcai összecsapássá próbál változtatni. A támadások, az erőszak és a vandalizmus elfogadhatatlan, és szigorúan szankcionálni kell” – írta bejegyzésében az államfő.
Nicușor Dan szerint semmilyen elégedetlenség nem igazolhatja az agresszív magatartást és a járókelők veszélyeztetését. Az elnök ugyanilyen súlyosnak és elítélendőnek nevezte az erőszakra való uszítást, valamint 'egyes felelőtlen politikusok' próbálkozását arra, hogy mesterségesen fokozzák a társadalmi feszültséget, és eltérítsenek egy jogos elégedetlenségből fakadó tüntetést.
„A nehéz társadalmi, gazdasági és politikai helyzet valós, és érthető módon komoly feszültséget keltett a polgárokban” – mutatott rá az államfő, emlékeztetve arra, hogy az erőszak nem volt és soha nem is lesz megoldás.
Nicușor Dan szerint a nyilvánosságban, különösen az online térben egyre gyakrabban megjelenő gyűlöletbeszéd sajnálatos módon már „drámai hatásokat” vált ki, és sajnálatos cselekedetekbe fordul át. Ezért józanságra és felelősségre szólította fel a tüntetőket, hangsúlyozva, hogy megoldást csak a párbeszéd hozhat.
A fővárosi csendőrség illetékesei korábban közölték az Agerpresszel, hogy több mint húsz személyt előállítottak a keddi gazdatüntetés részvevői közül erőszakos magatartás miatt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés