
Kétségek. Az amerikai küldöttség egyes republikánus tagjai azt firtatták, vajon nem politikai okai voltak-e az elnökválasztás érvénytelenítésének?
Fotó: presidency.ro
Miközben a román vezetők Ilie Bolojan ügyvivő államfőtől Marcel Ciolacu miniszterelnökig és a parlamenti pártok képviselőiig egybehangzóan kijelentették, hogy az amerikai küldöttség megértette az elnökválasztás érvénytelenítése mellett szóló érveket, kiderült: azért nem volt annyira könnyű meggyőzni őket.
2025. április 16., 21:202025. április 16., 21:20
2025. április 16., 22:122025. április 16., 22:12
A színfalak mögött a republikánus amerikai kongresszusi képviselők, akik közül néhányan még Donald Trumphoz is közel állnak, kitartóan
– közölte az Adevărul saját forrásaira hivatkozva.
„Néhányan azzal az előfeltevéssel érkeztek Bukarestbe, hogy a választásokat érvénytelenítették, mert Georgescu konzervatív, nem pedig az Oroszországgal való kapcsolatai vagy a kampánya átláthatatlan finanszírozása miatt. Remélem, ezt tisztáztuk, bár nehéz megmagyarázni a folyamatot: a szavazatok újraszámlálását, az első forduló eredményének hitelesítését, majd az egész választási folyamat azonnali érvénytelenítését.
– mondta az egyik képviselő, aki jelen volt az amerikai küldöttséggel folytatott megbeszélésen.

Az amerikai kongresszus kedden Bukarestben jelenlévő képviselői kielégítőnek találták a Cotroceni-palota által a tavalyi elnökválasztás elmaradásával kapcsolatban adott magyarázatokat – közölték politikai források.
Az AUR és a PNL képviselői, akik részletesebb megbeszéléseket folytattak a republikánus képviselőkkel, biztosítékot adtak arra, hogy a májusi elnökválasztáson legalább két választási lehetősége van a romániai konzervatív választóknak: George Simion és Crin Antonescu.
de senki sem követelte a második forduló kiírását – mondták a tárgyalásokon részt vevő források.
„Mindannyian, republikánusok és demokraták, azt kérték tőlünk, hogy szabad és tisztességes választásokat szervezzünk, és ne menjünk el odáig, hogy ismét érvénytelenítik a választásokat. Biztosítottuk őket, hogy ezúttal nem lesz probléma. Remélem, ez lesz az első lépés az Egyesült Államokkal való partnerség helyreállítása felé" – mondták a források.
Az amerikai küldöttség ígéretet tett arra, hogy támogatja a Biden-kormányzat döntését a román állampolgárok vízummentességéről. Emellett a kongresszusi képviselők biztosítékokat adtak arra is, hogy
Mint arról beszámoltunk, az amerikai kongresszus küldöttsége, amelyet Vern Buchanan republikánus képviselő, a képviselőház Partnerség a Demokráciáért nevű szervezetének elnöke vezetett, Ilie Bolojan ügyvivő államfő és Marcel Ciolacu miniszterelnbök mellett a parlamenti pártok képviselőivel is egyeztetett.
Ciolacu szerdán arról beszélt: a küldöttség tagjai magyarázatát követően belátták, hogy valóban nem szokványos dolgok történtek az első fordulót megelőzően.
– mondta Marcel Ciolacu, Călin Georgescu TikTok-on elért sikerére utalva az elnökválasztás első fordulója előtt.
Az amerikai képviselők reakciójáról Ciolacu azt mondta, hogy „azt mondták, hogy ez valami szokatlan dolog volt”.
„A kampányfinanszírozással párhuzamosan egyéb pénzeket is használtak, a dolgok nyilvánvalóak. Tudomásul vették" – mondta a miniszterelnök.
A találkozót követően a miniszterelnöki hivatal kincstári optimizmusal átitatott közleményben tudatta: az amerikai küldöttség támogatásáról biztosította Romániát a vízummentességi programhoz való csatlakozásban.
A kormány hangsúlyozza, hogy Marcel Ciolacu miniszterelnök nagyra értékelte ezt a látogatást, mivel
„A Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti kapcsolatok alapvetőek, mind stratégiai, mind gazdasági szempontból. Románia érdekelt abban, hogy tovább erősítse a kiváló kétoldalú kapcsolatot az Egyesült Államokkal és a Kongresszus képviselőivel, amely intézmény aktív szerepet játszik a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség fejlesztésében" – mondta a román miniszterelnök.
A jelenlegi globális helyzet kapcsán Marcel Ciolacu miniszterelnök hangsúlyozta, hogy
„Románia a transzatlanti kohézió egyik pillére a NATO keleti szárnyán, az Egyesült Államok legközelebbi, legaktívabb és kiszámítható szövetségese a fekete-tengeri térségben, és az is marad. A szilárd transzatlanti partnerség alapvető nemzeti érdek Románia számára, és azon dolgozunk, hogy annak minden összetevőjét megerősítsük” – szögezte le a kormány közleménye.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
szóljon hozzá!