
Fotó: Cdep.ro
Elutasította szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében a parlamenti képviselők és szenátorok, a miniszterek, a polgármesterek, a prefektusok és a megyei tanács-elnökök egyéni vállalkozókként kereskedelmi tevékenységet folytathattak volna – írja az Agerpres.
2018. november 21., 17:092018. november 21., 17:09
A döntést azt követően hozta meg az alsóház, hogy az alkotmánybíróság helyt adott Klaus Johannis elnök óvásának, és teljes egészében alaptörvénybe ütközőnek ítélte a jogszabályt. A szenátus korábban szintén elutasította a tervezetet, a képviselőház döntő fórumként szavazott róla.
A törvényjavaslat eltörölte volna a köztisztség gyakorlás és az üzleti tevékenység átláthatóságáról szóló, 2003/161-es törvény azon kitételét, amely tiltja a szenátorok, a képviselők, a kormánytagok, a prefektusok, az alprefektusok, a polgármesterek, az alpolgármesterek, a megyei tanácselnökök és a tanácselnök-helyettesek számára, hogy kereskedelmi tevékenységet folytató egyéni vállalkozók legyenek.
Johannis elnök alkotmányossági kifogást emelt ellene, többek között azzal érvelve, hogy mivel a jogszabály a törvényhozók jogállását is érinti, együttes ülésen kellett volna szavaznia róla a parlament két házának, de ez nem így történt, sőt: a szenátus el is utasította az indítványt. Johannis ugyanakkor rámutatott: sértené a közérdeket, ha az üzleti életben is részt vevő személyek döntenének a közpénzek felhasználásáról.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!