Hirdetés

Nem enged Klaus Johannis a feddhetetlenségből

Kitart Klaus Johannis államfő azon álláspontja mellett, miszerint nem bíz meg kormányalakítással elítélt személyt. Az elnök szerdára egyeztetésre hívta a pártokat, a PSD azonban csak a végeredmény ismeretében tárgyalna a miniszterelnökről.

Balogh Levente

2016. december 13., 18:382016. december 13., 18:38

Továbbra is fenntartja Klaus Johannis államfő, hogy nem bíz meg kormányalakítással olyan személyt, aki nem felel meg az általa támasztott feddhetetlenségi kritériumoknak, azaz jogerősen elítélték, vagy bűnvádi eljárás zajlik ellene. Ezt maga az elnök jelentette be kedden, azt is közölve, hogy szerdára hívta össze a miniszterelnök személyéről szóló első egyeztetést a vasárnapi választások nyomán parlamentbe jutott pártokkal.

„A feddhetetlenségi kritériumok továbbra is állnak” – szögezte le Johannis, azt is hozzátéve: ezen álláspontja független attól a 2001-es törvénytől, amely egyértelműen meg is tiltja, hogy elítélt személy a kormány tagja legyen. Ezért „másodlagosnak\" nevezte a törvényt, és közölte, nem befolyásolja a döntésében az sem, ha a választást megnyerő Szociáldemokrata Párt (PSD) módosítja a jogszabályt, vagy ha a PSD-hez közel álló ombudsman, Victor Ciorbea alkotmányossági kifogást emel ellene. Leszögezte: az ő felelőssége a legalkalmasabb személy megtalálása. Hozzátette, nem tart attól, hogy az új parlamenti többség felfüggesztési eljárást kezdeményez ellene.

Johannis bejelentése heves vitákat és politikai válságot vetít előre, ami már kedden körvonalazódni látszott, miután Liviu Dragnea, a PSD elnöke közölte: pártja csak azt követően hajlandó részt venni az egyeztetéseken, hogy kiosztották a mandátumokat, és az új honatyák letették az esküt, mivel tiszteletben kívánják tartani az alkotmányt, hiszen szerdán még a régi parlament van hivatalban, az egyeztetésre így szerdán még parlamenten kívüli pártokat is meghívtak. Leszögezte: amíg nem igazolták minden egyes új honatya mandátumát, addig nem vesznek részt az egyeztetésen. Az államfő meghvása kapcsán úgy értékelte: azt az alkotmány egyik rosszul értelmezett cikkelyére alapozta. Johannis kijelentéseire reagálva hozzátette: számára egyetlen törvény sem másodlagos, ugyanakkor az említett jogszabály szerinte alkotmányellenes.

Amúgy, mint ismert, Dragneát tavasszal jogerősen két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a 2012-es népszavazáson elkövetett választási csalás miatt. Emellett hivatali visszaélésre való felbujtás miatt is eljárás zajlik ellene. Ráadásul a várható koalíciós partner, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) elnöke, Călin Popescu Tăriceanu volt miniszterelnök ellen is eljárás zajlik hamis tanúzás miatt, így ő is kiesik.

Az egyeztetéseken egyébként az elért eredmény szerinti sorrendben vesznek részt a pártok, az RMDSZ-re délután négykor kerül sor – Kovács Péter ügyvezető elnök jelezte, hogy ők ott lesznek a Cotroceni-palotában. Johannis sietsége taktikázás lehet, az alkotmány szerint ugyanis az államfőnek vagy az abszolút többséget szerzett párttal, vagy ha nincs ilyen, az összes párttal egyeztetnie kell. A végeredmény kihirdetése előttre összehívott megbeszéléssel a szociáldemokratákat kísérelhette meg nehéz helyzetbe hozni, hiszen még nem tudni, meglesz-e a PSD abszolút többsége.

Biztos a PSD győzelme

A szociáldemokraták győzelme mindemellett immár megdönthetetlen tény, miután a Központi Választási Iroda (BEC) szerdán közzétette a csaknem végleges, 99,82 százalékos feldolgozottság melletti eredményeket. Ezek szerint a párt képviselőházi listájára a választópolgárok 45,50, a szenátusira pedig 45,71 százaléka szavazott. Ezzel már csak az kérdéses, hogy mandátum-visszaosztás réén, vagy ha azzal nem sikerül, más pártok színeiben bejutott honatyák átcsábításával sikerül-e abszolút többségre szert tennie a parlamentben.

A második helyezett a súlyos vereséget szenvedett Nemzeti Liberális Párt (PNL – 20,04, 20,42), a harmadik a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR – 8,83, 8,88), a negyedik az RMDSZ (6,19, 6,25), az ötödik a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE – 5,62, 6,0), a hatodik, utolsó bejutó pedig a Népi Mozgalom Párt (PMP – 5,34, 5,64).

Az eredmények ismeretében a PSD-n belül sajtóértesülések szerint arról tanácskoznak, hogyan lehetne megkerülni azt a törvényt, amely tiltja, hogy elítélt személyt kormánytaggá nevezzenek ki. Lehetőségként azt mérlegelik, hogy az alkotmánybíróságon emeljenek alkotmányossági kifogást a jogszabály ellen, mivel az alkotmány nem rögzíti, hogy elítélt személy nem lehet a kormány tagja. Ráadásul azzal érvelnek, hogy túlzás eltiltani a kormánytagságtól valakit, miközben az nincs megtiltva, hogy a parlament tagja legyen.

Mi lesz az RMDSZ-szel?

Eközben a pártok készülnek a koalíciós tárgyalásokra. Pártbeli források szerint az ALDE két fontosabb és egy kevésbé fontos minisztériumot kér a jövendő kormányban, valamint több államtitkári tisztséget. Ugyanakkor Victor Ponta, a PSD volt elnöke és miniszterelnöke hétfőn este arról beszélt: lehet, hogy a kormányzáshoz nem lesz szükség az ALDE-ra – még akkor sem, ha a mandátumok visszaosztása után sem lesz meg az abszolút többsége a PSD-nek. Ő ugyanis arra számít, hogy az abszolút többséghez szükséges 3-4 képviselő többi pártból – például a vesztes PNL-ből – majd egyszerűen átül a PSD frakciójába.

Miután Liviu Dragnea pártelnök a választások estéjén már nem zárta ki egyértelműen az RMDSZ-szel kötendő koalíciót, zajlanak a találgatások, hogy vajon kormányra kerül-e a magyar szervezet. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az RFI rádiónak elmondta, még nem tárgyaltak a PSD-vel az esetleges együttműködésről. „Amíg nem ismerjük a végeredményt, nem bocsátkozom spekulációkba. Nem tárgyalunk, a választás előtt sem tárgyaltunk, nem volt előzetes megállapodás, én nem hívhatom meg önmagam a kormányba, így nem is fogom megtenni. Most az a legfontosabb, hogy erős képviseletünk van, hogy hallathassuk a szavunkat, és ha lehetséges, meg is hallgassanak bennünket akkor, amikor a romániai társadalom számára fontos döntéseket meghozzák\" – fogalmazott Kelemen.

Hozzátette: minden lehetőségről lehet tárgyalni, sőt egy adott pillanatban kell is, de nem tartaná korrektnek, ha arról beszélne, mit tesznek majd, amikor még nem történt meg a felkérés.
Arra a felvetésre, hogy támogatna egy PSD-vezetésű kormányt, Kelemen kifejtette, akkor lehet tárgyalni, ha a PSD hivatalos bejelentést tesz. „Nem tehetjük meg, hogy figyelmen kívül hagyjuk a törvényeket, az alkotmányt, azt az alkotmányos természetű konfliktust, amely, tetszik vagy sem, fennáll a mindenki által idézett törvény és az alkotmány között, de én nem oldhatom meg ezt a kérdést, és amíg a PSD nem hoz hivatalos döntést, és nem áll elő egyértelmű javaslattal, nem bocsátkozom találgatásokba\" – mondta Kelemen.

„Csődgondnokság\" a PNL-nél

A súlyos vereséget szenvedett PNL eközben már a válságból való kilábaláson gondolkodik. „Csődgondnokká\" szerdán Raluca Turcant, a párt Szeben megyei szervezetének elnökét választották meg a hétfőn lemondott pártelnök, Alina Gorghiu helyére, mivel ebben a megyében érte el a legjobb eredményt a PNL vasárnap. Turcan feladata az lesz, hogy ügyvivőként ellavírozza a pártot a következő, jövő év elején megtartandó tisztújító kongresszusig.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés